Miért mennek el a magyar fiatalok?

Új kutatást indított a KSH, amely választ adhat arra, hogy a Duna-menti országokban élő fiatalok miért mennek másik országba és miért jönnek vissza.
Csernátony Csaba, 2017. március 2. csütörtök, 17:35

Komoly feladatba vágott bele a KSH: az idén indult és 2019-ben záruló, Youmig néven futó kutatás célja, hogy választ adjon a fiatalok - 15-34 éves korosztály - vándorlásának okaira, valamint migrációs, családalapítási és munkavállalási trendjeire.

Az EU finanszírozásával létrejövő projekt vezetését a KSH pályázaton nyerte el, a kutatásban nyolc Duna-menti ország - Németország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Bulgária, Szerbia és Magyarország - 16 intézménye vesz részt.

A magyarok elvándorlására és visszavándorlására vonatkozó adatok több forrásból is származhatnak, de nehéz pontos adatokat mondani - mondta Németh Zsolt, a Youmig projekt felügyelőbizottságának elnöke. Ugyanakkor a migráció vizsgálata statisztikai szempontból is lényeges. A Duna-menti országokban, így Magyarországon is a kivándorlás egyre erősebb mértékű, ugyanakkor az is fontos, hogy a visszavándorlók száma is emelkedik.

Az Eurostat adatai alapján az adott év január 1-jén európai országokban tartózkodó magyar állampolgárok száma 2000-2015 között folyamatosan, 74 ezer főről 370 ezerre nőtt. Egy korábbi, a KSH részvételével készült kutatásból kiderült, hogy 2013 elején 350 ezer fő volt azon kivándorolt magyarok száma, akik 1989 után, és legalább egy évvel a felmérés előtt hagyták el az országot. A kivándorlás leginkább a 15-34 éves korosztályt érinti: a teljes népességnek a 24,4 százalékát adják, miközben a kivándorlók körében 60 százalékos az arányuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK