A Magyar Nemzet szombati számában a politikus leszögezte: ahogyan az előző városvezetőség által korábban itt hagyott félkész 4-es metró vagy a privatizált közművek problémáját, úgy a 3-as metró felújítását is megoldják közösen Orbán Viktor kormányfővel és a kormánnyal, benne a Miniszterelnökséggel. "Nem igaz, hogy bármilyen fejlesztésünk leállna" - emelte ki a főpolgármester a lapnak.

Közben a Szegeden szerkesztett hírportál tudósítása szerint Lázár János Hódmezővásárhelyen arról beszélt, hogy a budapesti 3-as metró felújítására a kormány idén márciusában garanciát vállalt, és támogatja. Sajnos, az ehhez szükséges anyagokat a főváros a mai napig nem tudta elkészíteni. A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott, Tarlós Istvánnak is lobbiznia kellene Brüsszelben, mint ahogy azt elődje, Demszky Gábor tette.

Lázár ugyanakkor leszögezte: a Miniszterelnökség nem akar beszállni az önkormányzati választások kampányába, csatározásába.

Tram train és a többiek

Azzal kapcsolatban, hogy a Szeged és Hódmezővásárhely közötti integrált nagyvasúti rendszer, a tram train az országos sajtóban is téma lett, a politikus elmondta, az EU nemcsak azt határozza meg mennyit költhetünk, azt is, hogy hol. Nem lehet dél-alföldi fejlesztés forrásait Budapesten elkölteni.

Budapesten a közlekedési infrastruktúra elérte az európai átlagot, további fejlesztését az EU nem támogatja. Az elővárosi vasutakat viszont igen. A főváros esetében is, valamint három megyei jogú város, Szombathely, Miskolc és Szeged környezetében. Ezekre 300 milliárd forintot költhetünk, az egész közlekedési infrastruktúrára 1000 milliárdot - közölte a miniszter.