NGM: csak átmeneti a lassulás a kiskereskedelemben

Az év első nyolc hónapjában 6 százalékos volt a kiskereskedelem volumenének növekedése, ami igazodik a magyar gazdaság egyéb növekedési trendjeihez, az augusztusi lassulás várhatóan csak átmeneti - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1-en.
MTI-Eco, 2015. október 29. csütörtök, 12:47
Fotó: Napi.hu

Lenner a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett második becslését kommentálta, amely szerint a júliusi 6,8 százalékos növekedést követően augusztusban 4,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés ütemének lassulását azzal indokolta, hogy mindenki szabadságon volt, az augusztus általában nem szokott erős hónap lenni. Elmondta, többen külföldre utaztak, a belföldi nyaralásokon történt vásárlások pedig inkább a szolgáltató- és a vendéglátóipart erősítették.

A KSH legfrissebb adatai alapján az internetalapú kiskereskedelem volumene idén augusztusban 28 százalékkal emelkedett 2014 azonos időszakához képest, ami a helyettes államtitkár szerint mutatja, hogy egyre inkább modern platformra helyeződik át a kereskedelem.

Lenner Áron Márk szerint gyakorlatilag bármekkora kapacitás van még az elektronikus kereskedelemben, mivel a fizetési megoldásokkal, az internetes kereskedőkkel szemben korábban tapasztalt alacsony bizalmi szint folyamatosan emelkedik. A gyakori használat által a vásárlók kételyei eloszlanak és előtérbe kerülnek az internetes vásárlás előnyei, így például a széles választék és az összehasonlítható, kedvezőbb árak.

Úgy vélte, hogy az internetes platform előtérbe kerülése nem konkurál a napi cikkeket árusító boltok forgalmával, a neten általában sokkal speciálisabb dolgokat vásárolnak. Ezen felül az internetes kereskedelemre jellemző, hogy akinek fizikai boltja van, webshopot is működtet és fordítva, tehát ezek a kereskedési formák inkább kiegészítő elemek.

HOZZÁSZÓLÁSOK