Nyugdíjasok, figyelem: hétfőn érkezik a plusz pénz

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd jövő hét csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Domokos Erika, 2018. november 9. péntek, 18:25
Fotó: Shutterstock

A jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően Magyarország történetében másodszor, idén is 2,5 millió ember kap nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege a tavalyinál is magasabb, 18 ezer forint - közölte Rétvári.

A kormány szeretné, ha az idősek is részesülnének az ország gazdasági teljesítményéből, hiszen ők évtizedeket dolgoztak az országért és nevelték gyermekeiket - mondta a politikus.

Az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem azok is megkapják, akik nyugdíjszerű ellátásra jogosultak. A kormány 33 milliárd forintot biztosít a kifizetésekre. Minden nyugdíjas, akinek eléri a 80 ezer forintot a nyugdíja, a maximális 18 ezer forintra számíthat. Így a maximális összeget kapják az átlagnyugdíjjal (130 ezer forint) rendelkezők is, az 50 ezer forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintos nyugdíjprémiumot kapnak - részletezte az államtitkár.

Rétvári Bence szerint a nyugdíjak idén megtartják vásárlóértéküket, ezért nyugdíjkiegészítésre idén nincs szükség. A Pénzügyminisztérium megállapítása szerint az infláció mértéke várhatóan kisebb lesz, mint a januári 3 százalékos nyugdíjemelés, így értelemszerűen nincs szükség nyugdíjkiegészítésre, a nyugdíjak idén kompenzáció nélkül is megőrzik értéküket - véli az államtitkár, szerinte a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta 10 százalékkal nőtt.

A jövő évi nyugdíjemelés mértéke a 2019-re becsült inflációval egyezően 2,7 százalék lesz, ami 130 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal számolva havi 3500 forintos emelést jelent - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri, 2018.11.10 08:51

Húúúú csak győzzék elkölteni ezt a rengeteg pénzt. A ner lovagok nagylelkűen úgy döntöttek, hogy ezt most nem lopják el. Köszönjük 29/28-d.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html