Orbán Viktor elárulta, mikor tűnnek el a milliárdok

Ha Magyarország elhibázza a döntést az április 8-ai választáson, és a nyugat-európai irányba kanyarodik a bevándorláspolitika, akkor a magyar gazdaság fejlődése megáll - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyőn, a PVC műanyag termékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó Ongropack Kft. telephelyberuházási projektjének avatóünnepségén.
K. Kiss Gergely, 2018. március 27. kedd, 12:51
Fotó: AFP

A kormányfő szavai szerint ha azok kerülnek kormányra, akik Magyarországot bevándorlóországgá alakítanák, akkor az összes meglévő gazdasági erőforrás a bevándorlóország felépítésére megy majd.

"Akkor nem lesznek milliárdok, sőt százmilliók sem, sőt tízmilliók sem, amit magyar vállalkozások rendelkezésére tudnánk bocsátani, hogy abból magyarok ezreinek és tízezreinek munkahelyeket tudjanak teremteni" - hangsúlyozta Orbán Viktor az MTI beszámolója szerint.

A miniszterelnök értékelése szerint Magyarország újraiparosítása jó ütemben halad, olyan tempóban, amelyet nyolc éve kevesen hittek volna, ráadásul ma már nem csak a külföldi multinacionális cégek beruházásairól szólnak a hírek, egyre több ugyanis a nemzetközi versenyben is helyt álló magyar vállalat.

A magyar vállalkozások soha nem voltak olyan erősek, mint most - jelentette ki, majd a következő néhány év iparfejlesztési programját vázolva úgy fogalmazott: a cél a magyar cégek mielőbbi "súlycsoportváltása", vagyis hogy amelyek eddig "pehelysúlyúak voltak, lépjenek fel a középsúlyba", "a középsúlyúak pedig jussanak fel a nehézsúlyúak közé". Orbán Viktor szerint erre minden esély meg is van, mert a rendszerváltás utáni időszak legjelentősebb gazdaságfejlesztési programját indították el.

"A mi szívünkhöz azok a beruházások állnak a legközelebb, amelyeket magyar emberek valósítanak meg" - mondta, hozzáfűzve, hogy a mostani szirmabesenyői beruházás a magyar vállalkozások önbecsülését is fejleszti.

Végül az üzemről is szó esett

Az Ongropack Kft. projektjét méltatva Orbán Viktor úgy fogalmazott, mindig is így képzelte el Magyarország jövőjét, hogy ilyen üzemekből áll majd: magyarok tervezték, építették, működtetik, magyarok dolgoznak benne, és magyar családi tulajdonban van. Ebből kellene még néhány ezer - tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte azt is, hogy Észak-Borsod az ország leggyorsabban felzárkózó térsége, és meggyőződése, hogy Északkelet-Magyarország pedig az egyik leggyorsabban fejlődő térség lesz a következő években. "Ha így folytatják, akkor pár éven belül olyan iparközpontokkal fognak versenyezni, mint Győr vagy Kecskemét" - mondta, kormányzati támogatást ígérve ehhez. Hangsúlyozta, gazdasági-stratégiai cél, és egész Magyarországnak érdeke, hogy ez a térség az egyik legfontosabb gazdasági központtá erősödjön vissza.

A kormányfő szavait azzal zárta, nem szeretné, ha a borsodi régió és az egész ország visszacsúszna oda, ahonnan a rendszerváltáskor elindult.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

V0LE, 2018.03.27 23:02

Azt nem akarja vegre elarulni, hogy hova tuntek az ellopott milliardok? Mondjuk kezdhetne a kulfoldi bankszamlakkal, ahova a fideszes tolvajok hordjak a penzt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.03.27 22:42

@zana: téged ugye Orbán fizet, Móricka? Akinek így nem kell nyugdíjat, fizetést, életszínvonalat emelnie, egyáltalán programot felmutatnia, elég a magadfajta felbérelt idiótákra rámutatnia, hogy: "ezt akarjátok?" És máris özönlenek a - magadfajta - féleszű nyuggerek, hogy ismét legalább kétharmaddal válasszák meg tolvaj boxos vezérüket... De rossz hírem van, bér-őrjöngő Móricka: akár 99 százalékkal is megválaszthatják boxos gazdádat az ingyenélők, dolgozni már nem fog rátok senki, mert a rabszolgák leléptek innen, tehát mentek a nyuggerszövetkezetbe éhbérért, vagy kukázni... Ez vár rátok, kitartott nyugger ingyenélők...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.03.27 21:44

A szívemhez az állna a legközelebb, ha Orbán csak volt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.03.27 21:43

Orbánnak megtetszett Rákosiék módszere, csak most nem kék cédulákkal csalnak.
Fideszes szemetek fogják szakmányba borítékolni és kitölteni szvazólapokat.
Javaslom Orbánnak, egyszerűbb és olcsóbb csalni ha mindjárt a nyomdában töltik ki,
sorozatban az íveket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2018.03.27 21:36

@rushie: "A választások után kiderül, hogy mennyien vannak"

Az a baj, hogy szam szerint nehez megmondani pontosan mennyit csalnak, ezert a szavazok szama is kerdeses. A hataron tuli kekcedulas szavazatokat es az ideiglenesen Mo -ra "koltoztetett" kulfoldiek szavazatait is jo lenne kivenni a rendszerbol, akkor sokkal hamarabb borulna az orbani hazug kormany.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html