Soha nem volt még ilyen a magyar gazdaságban

2017 utolsó negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházások dinamikus bővülése, a fejlesztések volumene 14 százalékkal meghaladta az előző évit - adta hírül a KSH.
Domokos László, 2018. február 28. szerda, 09:05
Fotó: Pixabay

A nagymértékű növekedés továbbra is a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott fejlesztéseknek, a vállalkozások kapacitás-növelésének, valamint a lakás- és egyéb ingatlanberuházások élénkülésének köszönhető.

Így 2017 egészében a beruházások volumene 17 százalékkal, historikusan az eddigi legmagasabb szintre emelkedett - írta KSH.

A friss közlés szerint 2017 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest a beruházások szezonálisan kiigazított volumene 2,9 százalékkal növekedett.

A negyedévben az előző év azonos időszakához képest:

  • A beruházások volumene 14, ezen belül az építési beruházásoké 21, a gép- és berendezésberuházásoké 8,5 százalékkal nőtt.
  • A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,1, a 15 százalékot realizáló költségvetési szerveknél 69%-os bővülés következett be.
  • A beruházások hattizede 3 nemzetgazdasági ágban, a feldolgozóiparban, az ingatlanügyletekben és a szállítás, raktározásban valósult meg.
  • A nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét képviselő feldolgozóipar fejlesztései - a 2016 eleje óta tartó folyamatos expanzió folytatásaként - mérsékelten, 1,9 százalékkal bővültek. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipari beruházások egyharmadát realizáló járműgyártás invesztíciói járultak hozzá.
  • A második legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek beruházásai erőteljesen, 40 százalékkal emelkedtek, a lakásépítések és -felújítások mellett az üzleti célú ingatlanfejlesztésekben is jelentős növekedés valósult meg.
  • A fejlesztések alapján harmadik legnagyobbnak számító szállítás, raktározás beruházásainak volumene 4,2 százalékkal nőtt. Az uniós forrásból finanszírozott autópálya-, autóút- és vasútépítések mellett a légi szállítással, a raktározással és a postai tevékenységgel foglalkozó vállalkozások növelték nagyobb mértékben fejlesztéseiket.
  • A nagyrészt közösségi finanszírozású területeken - amelyek összesített részesedése meghaladta az egytizedet - az átlagot jóval meghaladó mértékben bővültek a beruházások, elsősorban az uniós forrásból történő fejlesztések következtében. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén 78, az oktatásban - főként a felsőoktatáshoz kötődő fejlesztések miatt - 72, a humán-egészségügyi, szociális ellátásban - elsősorban a fekvőbeteg-ellátáshoz kötődően - 59 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbit.
  • A kereskedelem, gépjárműjavítás beruházási teljesítményének bővülése a tárgynegyedévben megtorpant, 8,8 százalékos csökkenés következett be, elsősorban a korábbi, nagy értékű áruházfejlesztések befejeződése következtében.
  • A nemzetgazdaság kisebb súlyú területei közül az építőiparban tevékenykedő gazdasági szervezetek beruházásai - részben a termelésbővülés hatására - 18 százalékkal növekedtek. Az energiaiparban a bővülés mértéke 9,9 százalékos volt, elsősorban a villamosenergia-termelés, -szállítás, és -elosztás területén realizálódó nagyobb fejlesztéseknek köszönhetően. A víz- és hulladékgazdálkodás területén regisztrált 28 százalékos növekedésben a települési vízellátással, szennyvízelvezetéssel és -tisztítással összefüggő fejlesztéseknek és az alacsony bázisnak egyaránt szerepe volt.
  • A művészet, szórakoztatás, szabadidő területén továbbra is elsősorban a versenysporttal, illetve a kultúrával kapcsolatos nagyberuházások okozták az új tárgyieszköz-beruházások nagymértékű (19 százalékos) bővülését. A pénzügyi, biztosítási tevékenység beruházási teljesítményének 26 százalékos növekedése részben bankfiók-felújításokkal és számítógép-beszerzésekkel kapcsolatos fejlesztéseknek köszönhető.
  • A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban a beruházási volumen 53 százalékos emelkedéséhez továbbra is a - kereskedelmi szálláshelyek forgalomnövekedésével párhuzamosan zajló - szállodaépítések és -felújítások járultak hozzá a leginkább.
  • Kisebb mértékben csökkentek a beruházások a mezőgazdaságban (3,9 százalékkal), az információ, kommunikációban (2,5 százalékkal) és az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységben (0,8 százalékkal).
Beruházások alakulása
ÉvFolyó áron (milliárd Ft)Volumenindex (előző év = 100)
20002 852,9106,7
20013 158,0104,7
20023 525,6110,0
20033 709,5101,0
20044 188,3108,9
20054 469,8104,3
20064 652,598,8
20074 771,5100,0
20084 942,4100,4
20094 659,791,9
20104 505,795,0
20114 390,995,4
20124 264,195,0
20134 572,3105,9
20145 532,1119,3
20156 066,8107,9
20165 363,787,1
20176 439,6116,7
Forrás: KSH

Kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

V0LE, 2018.02.28 18:30

@stricibacsi3: Gratulalok papa, sikerult megint talalnod egy olyan embert, aki a fideszesekkel egyutt lopta a penzt.

https://444.hu/2017/09/27/ferencvarosban-a-fidesz-es-az-mszp-parkolasi-penzzel-temeti-be-az-arkokat

Ez abunozo jo pelda arra, hogy miert kell a zsidesznek a maszop, hogy miert nem volt elszamoltatas es hogy miert nem tesz semmit a maszop mint ellenzeki part a kormanypart lopasai ellen. Ezt ugy hivjak ongol, papa :DD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ti kamuztok, 2018.02.28 14:43

@Fricibacsi3: "Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést, de a pénzbüntetést mellőzte, a többi vádlottat pedig hanyag kezelés vétsége miatt megrovásban részesítette. A Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete jogerős."

Te öreg, aki a köz tisztviselőjeként visszaél a joggal, és a kapott hatalmával, csal, meg lopja az adófizetők pénzét, arra rohadjon rá még a műanyag lakat is, legyen az bármely párt kedvenc prominense! Remélem érted!?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2018.02.28 14:22

@ti kamuztok:
ÚJABB MSZP-S RÁCS MÖGÖTT LOPÁSÉRT

Jogerősen elítélték a volt MSZP-s politikust
MTI2018.02.28. 13:08
Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést, de a pénzbüntetést mellőzte, a többi vádlottat pedig hanyag kezelés vétsége miatt megrovásban részesítette. A Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete jogerős.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tepsi, 2018.02.28 14:21

"Soha nem volt még ilyen a magyar gazdaságban
2017 utolsó negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházások dinamikus bővülése"

Látszik hogy nem a ballib van hatalmon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gmihaly621, 2018.02.28 10:22

Nem kellett volna a komprádor ex-poszt-elvtárs közgizdáknak és másoknak szétverni a rendszervált. hajnalán a magyar népgazdaságot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html