Stadionok éve: bontás és átadás is a naptárban

Gőzerővel dolgoznak a kormányközeli építőipari cégek az ország új stadionjain: Kispesten most indult csak el a munka, míg az új Puskás stadiont idén bármi áron be kell fejezni.
Vég Márton, 2019. február 19. kedd, 19:10
Fotó: Pixabay

Elkezdődött a Bozsik-stadion bontása Kispesten, a központi tribün még áll, de az oldalsó nézőtérnek már nekiestek a munkagépek. A székeket már korábban leszerelték, a stadion melletti műfüves pályákra pedig konténer irodákat és öltözőket telepítettek. A Budapest Honvéd hazai labdarúgó-mérkőzéseinek otthonának építési munkálataira kiírt tendert 11,7 milliárd forintért, közös ajánlattevőként a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. nyerte el. Alvállalkozóként a ZÁÉV Építőipari Zrt.-t jelölték meg. Mindhárom cég a kormány stadionépítési lázának nagy haszonélvezői közé tartozik. A magasépítő fővállalkozóként ismert ZÁÉV például Mészáros Lőrinc cégének érdekeltségébe került.

A 24.hu cikke szerint a Bozsik-stadion UEFA 4-es, azaz legmagasabb kategóriás létesítmény lesz, ami legalább 8000 szurkolót fogad be. A lelátók alatt szociális helyiségeket alakítanak ki, a négyszintes fejépületben a sport- és technológiai helyiségek mellett VIP, VVIP és kiszolgálóterületeket alakítanak ki. A legfelső szint fedett, de oldalról nyitott részén helyezik el a főkamera-állásokat. A LED-es pályavilágításnak meg kell felelnie HD-közvetítésekhez is. A vendégszurkolók bejutását egy, a vasúti pálya fölött átívelő acélszerkezeten keresztül oldják meg.

A Honvéd az a klub, amelynél a tulajdonos nagy T-vel írandó. Ha ő nem veszi meg a klubot, akkor Magyarország egyik legpatinásabb csapata könnyen örökre eltűnhetett volna - mondta George F. Hemingway klubtulajdonosról Orbán Viktor miniszterelnök, miután tavaly novemberben átadta a labdarúgócsapat Magyar Futball Akadémia elnevezésű új utánpótlásközpontját.

Egyre drágább mulatság

Már az utolsó simításokat végzik a Vasas angyalföldi stadionján, de az átadó ünnepség időpontját egyelőre nem jelölték ki. "Korábban szerettük volna átadni a stadiont, volt egy eredeti szerződésünk, ami 5,5 milliárd forintról szólt. A stadiont idén május és július között fogjuk átadni" - fogalmazott azzal kapcsolatban Markovits László, a Vasas SC elnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában arról, hogy a tervezettnél később adják át a Vasas stadionját, és drágább is lesz a beruházás. Most már 8,1 milliárdos beruházásról van szó. A Vasas jelenleg az NBII-ben a hetedik helyen áll.

Talán idén november 25-én lehet az avatója az új Puskás Ferenc stadionnak - bármi áron. A Népszava írt arról, hogy az építkezés 2017 áprilisában kezdődött, az ütemterv betartásáért pedig a miniszterelnök vezetésével létrejött a Puskás Ferenc Stadion Időarányos Kivitelezését Nyomon Követő Bizottság. A céldátum ekkor 2019. október 31-e volt. A kezdeti 35-40 milliárd forintos költséget jelenleg már inkább 190 milliárd forintra becsülik. Egyebek mellett a ZÁÉV építi fel fővállalkozóként a Magyar Építővel közösen az új Puskás stadiont, de ez a cég húzta fel a Swietelsky Magyarország Kft.-vel a szombathelyi stadiont és sportkomplexumot, a cég újította fel a Gül Baba türbéjét és építette meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lovardáját.

Vasárnap adták át a szlovákiai Dunaszerdahelyen a helyi DAC új stadionját, amelyben a Mol még 2016-ban 22 százalékos tulajdonrészt vásárolt 2 millió eurós alaptőke-emelés útján. "A MOL a Slovnafton keresztül több mint 15 éve van jelen a szlovák piacon, most pedig a márka közvetlenül is megjelenik az ország sportéletében. A szlovák bajnokság egyik legnépszerűbb csapatával, annak utánpótlás képző akadémiájával történő együttműködés országos és nemzetközi szinten is erősíti a Mol márkaismertségét" - magyarázta a döntést az olajtársaság.

HOZZÁSZÓLÁSOK