Százmilliókat költenek a zalakarosi fürdőre

Nettó 642 millió forintos saját forrásból korszerűsítik a zalakarosi fürdő gyógycentrumát - közölte Cziráky László, a működtető Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatón.
Dzindzisz Sztefan, 2018. szeptember 5. szerda, 13:08
Fotó: Napi.hu

Az 1992-ben átadott gyógycentrum teljes rekonstrukciója október 1-jén indul és jövőre fejeződik be. A kivitelezői szerződést a közbeszerzésen nyertes Szabadics Zrt.-vel már aláírták.

A munkálatok során megőrzik az eddigi stílusjegyeket, de új tetőszerkezet épül, kicserélik a nyílászárókat, a burkolatokat, megújul a fogadótér, a teljes épületgépészet és a vizesblokkok is. A gyógykert járófelületeit és napozóteraszát is felújítják, illetve kicserélik a kerítését.

A vezérigazgató hozzátette, hogy a zalakarosi fürdő a második lett idén az Év Fürdője szavazáson, a beruházás végeztével, a jövő év végéig pedig szeretnék megszerezni az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa Med ötcsillagos minősítését. (Négyszázmilliós fejlesztést kapott Kiskunhalas.)

Novák Ferenc polgármester (Fidesz) jelezte: tavaly több mint 654 ezer látogatója volt a zalakarosi fürdőkomplexumnak, idén pedig mintegy 10 százalékos növekedést regisztráltak mostanáig.

Jelentősen nőtt az idegenforgalmiadó-bevétel is, idén augusztusig 169 millió forint volt, meghaladta a három évvel ezelőtti egész éves bevételt. Kitért arra is, hogy a fürdőberuházással párhuzamosan zajlik Zalakaros gyógyhelyi fejlesztése is, ami közel egymilliárd forint értékű. A szolgáltatások bővítésével, a gyógyhelyi karakter erősítésével járó beruházások közé tartozik a belterületi utak javítása, a Civil Ház bővítése és az önkormányzati épületek napkollektorral történő felszerelése.

HOZZÁSZÓLÁSOK