Jön a felelősségre vonás és kivéreztetés a Színművészetin

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kancellárja a dolgozóknak és diákoknak írt levelében megtiltotta az együttműködést az egyetemfoglalókkal és támogatóikkal, akik nem tesznek így, azok munkajogi felelősségre vonásra számíthatnak. Az új vezetés közleményt is kiadott az állami hírügynökségnek, ebben azt írják, hogy a "tanköztársaságot" keddtől befejezettnek tekintik, attól a továbbiakban elhatárolódnak, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítják.
Domokos Erika, 2020. október 13. kedd, 21:25
Fotó: Facebook - SZFE/Forrás Anna

Levelet írt Szarka Gábor kancellár, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) minden oktatója megkapott, de - bár a címzés szerint az "Egyetemi Polgároknak" szól - a hallgatókhoz mindeddig nem jutott el - írta meg elsőként a Mérce.hu. A kancellár a levélben egyrészt megtilt minden együttműködést az egyetemfoglalókkal és támogatóikkal, azokat pedig, akik nem tesznek így (vagyis a továbbiakban is együttműködnek velük), munkajogi felelősséggel fenyeget.

Tilos a kép- és hangrögzítés, zárják az ajtókat munkaidőn kívül

"A fenti döntés értelmében a mai nappal minden együttműködést megtiltok az egyetemfoglalókkal és támogatóikkal. Ezzel kapcsolatban minden munkavállalótól elvárom a kellő határozottságot, de megkérem Önöket, hogy ezzel összefüggésben semmilyen fizikai kontaktusra ne kerüljön sor, ezt minden esetben kerüljék, az esetleges provokációra ne reagáljanak. Azon munkavállalók, akik a tájékoztató ellenére továbbra is együttműködnek az egyetemfoglalókkal vagy a magukat a tanköztársaság képviselőinek valló személyekkel, a továbbiakban munkajogi felelősséggel tartoznak. Az Egyetemhez tartozó épületekben a gyakorló helyszínek kivételével a kép és hangrögzítő eszközök használatát megtiltom, ugyancsak elrendelem az irodahelyiségek és egyéb munkavégzési és oktatási helyszínek munkaidőn, illetve oktatási tevékenységen túli zárását. Hamarosan kiadom az új helyzetre vonatkozó részletszabályokat is, addig is felhívom az üzemeltetés valamennyi dolgozójának figyelmét, hogy a létesítmények működési rendjét sértő cselekményekről készítsenek jegyzőkönyvet, melyet részemre küldjenek meg. Bízom benne, hogy együttműködésükkel hamarosan helyreállítható az Egyetem normális oktatási és működési rendje" - idézte Szarka levelét a Mérce.

Lekapcsolták az internetet

Kedden délután hat órakor az SZFE Vas utcai és Szentkirályi utcai épületében egyszerre szűnt meg az internet, erre az időpontra tervezték ugyanis az egyetemi fórumot, amit a járványhelyzet miatt a hallgatók többségének interneten közvetítenek - adta hírül délután a 444.hu. A fórumot végül a diákok mobilnetjéről közvetítették.

A Szarka Gábor kancellár, Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes is kiadott ma egy közleményt az MTI-nek. Ebben azt írják: a kialakult helyzet átfogó rendezése érdekében az SZFE vezetése által október 4-én bejelentett nyolcpontos javaslatcsomagot, beleértve a komplex párbeszédre tett kezdeményezést a hallgatók és az egyetem sztrájkbizottsága egységesen elutasították, ez az ajánlat nem léphetett érvénybe. (Az egyetem vezetése mind a nyolc pont elfogadását tartotta csak elfogadhatónak, többek közt a dolgozói béremelés feltételének a sztrájk befejezését, a diákokkal történő egyeztetés megkezdésének a blokád október 7-ei felszámolását tekintették - a szerk.)

Mindenkit név szerint elővesznek

"Az Upor László volt általános rektorhelyettes által a 2020 szeptemberi tanévnyitón bejelentett tanköztársaság elnevezésű oktatási modell mostanra teljes egészében szétzilálta az egyetem belső működését. Amennyiben a tanköztársaság a mostani bejelentés ellenére sem fejezi be tevékenységét, úgy az SZFE azt immár az egyetem keretein kívül működő, magánkezdeményezésű szerveződésnek tekinti, képviselőjeként pedig a további tájékoztatásig az azt meghirdető Upor Lászlót és a hallgatókat képviselő Csernai Mihályt tekinti" - fogalmaz a vezetők közleménye.

Az egyetem valamennyi munkavállalóját, oktatóját és hallgatóját a következő napokban levélben keresik meg, hogy nevüket is vállalva nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról.

A közleményben azt írják: az SZFE vezetése kiáll az egyetemi autonómia alaptörvényben rögzített értéke mellett. "Az egyetemi autonómia alaptörvényben rögzített elveit figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül orvosolni fogjuk a szenátus autonómiát sértő lépését és a megújulás jegyében legkésőbb 2021. január 30-ig megtartjuk a szenátusi választásokat" - írta az SZFE vezetése.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.10.14 10:04

Lesz reggeli torna is? A renitens hallgatók mennek a futkozóra?
Az új magyar színészeknek rendfokozatuk is lesz? Kib@szott militáris fidesz qrmány.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.10.14 09:29

,hogy véreztetik ki ???az ujjukat vagy a torkukat vágják el !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2020.10.14 09:00

Rákosi Viktor Szarka(Farka) Gábor kan-cellár begurultak!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

syriaalaeppo@gmail.com, 2020.10.14 08:02

Az eü.-i szakdolgozók elfoglalták a kórházakat és nem engednek be senkit. Se orvost se beteget!
Free COVID-19!!!!
Aki nem támogatja az ápolónők harcát az orbánista ner huszár!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

LenovoR61, 2020.10.14 05:19

Mi a francra kellett eddig várni ????????????????????????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html