Tarlós ma is üzent Lázárnak

A főpolgármester szerint nem a főváros, hanem az állam hibájából áll a 3-as metró felújítása.
MTI, 2016. augusztus 25. csütörtök, 19:55

Tarlós István arra reagált a Hír TV Magyarország élőben című műsorában csütörtök este, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: kizárt, hogy az idén elkezdődjön a 3-as metró rekonstrukciója, mert még nem jelent meg a közbeszerzési pályázat, amelyet a fővárosnak kell kiírnia.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a kormány kapcsolattartója a felelős: ő az, aki nem képes lezárni az egyeztetést, emiatt áll a folyamat, holott ennek komoly politikai kockázatai vannak. Nincs tehát szó arról, hogy a főváros hibájából állna a közbeszerzés.

Egy másik kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: Magyarországon jelenleg hatályos egy jogszabály, amely miatt nem lehet dugódíjat bevezetni. Ha az Európai Unió megbünteti Magyarországot, amiért nem alkotja meg a díjat, akkor emiatt a bírság nagy részét az államnak kell kifizetnie, nem pedig a fővárosnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK