Új fizető parkolási övezet jön Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta egy új fizető parkolási övezet létrehozását a III. kerületben, továbbá engedélyt adott a drágításra a városrész már meglévő várakozási övezeteiben.
Dzindzisz Sztefan, 2018. január 24. szerda, 16:48

A képviselők 22 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett hagyták jóvá a parkolási rendelet módosítását. Az elfogadott javaslat indoklása szerint Óbuda-Békásmegyer önkormányzata tavaly januárban rendelt el úgynevezett telítettségi vizsgálatot a Filatorigát és Kaszásdűlő városrészben, ez 70 százalékot meghaladó kihasználtságot mutatott - számol be az MTI.

A III. kerület ezután márciusban tett javaslatot a Bojtár utca, Huszti út, Kazal utca, Szentendrei út, Záhony utca, Sujtás utca, Gázgyár utca, Ángel Sanz Briz út, Bogdáni út, Hévízi út, Vörösvári út, Bécsi út által határolt terület fizetőssé tételére. Az autósoknak az új övezetben a legalacsonyabb összegű, óránként 175 forintos díjtételt kell fizetniük a parkolásért.

A főváros emellett hozzájárult ahhoz is, hogy Óbuda-Békásmegyer emelje a 2015 óta működő két fizető parkolási övezetének díjtételeit. Ennek eredményeként a kerületben - a Flórián tér kivételével - ott, ahol eddig óránként 175 forintot kellett fizetni, a jövőben 265 forintot kell, ahol pedig eddig 265 forint volt, ott óránként 350 forintra emelkedik a parkolás díja.

A javaslat vitájában Tarlós István főpolgármester arra kérte a kerületek vezetőit, hogy valamennyien gyűjtsék össze parkolási javaslataikat és azokat a közgyűlés a jövőben egyben tárgyalja.

Az ellenzéki oldalról Tokodi Marcell (Jobbik), Horváth Csaba (MSZP) és Gy. Németh Erzsébet is arra hívta fel a figyelmet, hogy a városvezetésnek növelnie kellene a P+R parkolók kapacitását.  Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a III. kerület polgármestere elmondta, városrészük azért vezetett be a parkolási díjat, mert a főváros 2010-ig semmilyen eszközzel nem segítette a kerület közlekedését, így az egész gyakorlatilag egy P+R parkolóvá vált.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes közölte, a jelenlegi városvezetés 2010 és 2014 között 4 ezer új P+R parkolóhelyet hozott létre, 2019-ig pedig 7 ezret tervez. Tarlós István főpolgármester zárszavában azt mondta, 2010-ben mindössze egy őrzött P+R parkoló üzemelt Budapesten, a város pénzügyei lehetőségei pedig ezen a területen nem teszik lehetővé a gyors ütemű fejlesztést.

A budapesti fizetős zónákról szóló összefoglalónkat itt olvashatja.

Fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kutyauto, 2018.01.25 09:50

Ráadásul mi van a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlásával? Ha én mondjuk egy VI. kerületi vízszerelő vagyok, akkor egy V. kerületi 5 napos munkára legalább 20 ezer forinttal magasabb árajánlatot kell adnom a parkolási díjak miatt, mint a helyi parkolási kedvezménnyel rendelkező vállalkozó és ezzel hátrányba kerülök. Vagy ezen a szinten nem fontosak az egyenlő versenyfeltételek?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.01.25 08:35

Nonprofit = lopd el a pénzt és nem marad profit :)
-vagy add oda orbánnak focira....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.01.25 08:33

Lassan az egész város egy gépkocsisoknak épített gettová válik, sehová se lehet menni a drága autóval, mert mindenhol drága több milliós automaták segítségével üldözik őket, a csucs persze a városliget, ahol már csak a fák állnak, üresek napközben a drága órák által felügyelt parkolók, nehogy a pihenni vágyó esetleges mozgáskorlátozottak, vagy a széchényi vendégei normálisan megközelitsék. A beteg elméjü főpolgármester nyitott a további terjesztésre, a kiterjesztett parkolók és ennek költségeiből tisztességes p+r parkolók építése eszébe nem jut.
Választani kell, más nem segít.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kutyauto, 2018.01.25 08:22

Úgy terjed a fizető parkolás, mint egy rákos daganat a város testén. Zuglóban semmilyen parkolási gond nem volt, amíg be nem vezették. Most viszont a fizetős részeken alig áll valaki, a nem fizetősök viszont dugig vannak. Jó indok lesz a kiterjesztésre. Ez már senkinek nem jó, kivéve a "nonprofit" parkolási cégeket.
Tőlünk nyugatabbra általában van maximált napi díj is. Olaszországban a legbelsőbb városmagokban is legtöbb helyen ez 5 (!) euro/nap.
Sokan nem tudnak dolgozni menni csak autóval, hiszen vinniük kell magukkal számtalan eszközt amit másképp nem lehet. Ezek még ha városon belül laknak, akkor is csak horribilis költséggel tudják megvalósítani a munkába járást.
A kormányzati propagandával ellentétben ezt senki nem fizeti meg. Sok helyen még egy adott kerület egészére sem érvényes az ingyenes parkolási kártya, csak egy szűkebb területre. (pl. II. kerület)
Ez már egyszerűen nonszensz, egyfajta modern röghöz kötés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html