Úszó vb - kidőlt a szekrényből egy 30 milliárdos eltitkolt számla

A közhiedelem szerint a budapesti vizes világbajnokság és az annak kapcsán megvalósuló fejlesztések költségei valahol nettó 100 milliárd forint felett járnak. Ahogy Seszták Miklós, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke elmondta, az összköltség 130,6 milliárd forint. De igen valószínű, hogy a valóságban ez még nettónak is kevés, bruttóban pedig 170 milliárd forint felett jár a számla.
Papp Zsolt, 2017. július 11. kedd, 07:53
Fotó: MTI Fotó

Van egy igen jelentős tétel, ami eddig a számításból kimaradt. Nem is csoda, hiszen nincsenek róla nyilvános értesítők, és a szervezők részéről is legfeljebb csak elszólás szintjén esett róla szó. Hiába mondta épp Seszták miniszter, hogy "minden költés publikus", ez a pár tízmilliárd úgy tűnik, mégis elfelejtődött valahogy - írja az Index.

Ha nem ilyen irgalmatlanul nagy a vébés beszerzési dömping, talán feltűnőbb lett volna, hogy az emlegetett 130 milliárdos keretben nem nagyon találni olyat, ami például a világbajnokság tévés közvetítéséhez szükséges technológiai feltételek - mint a világítás - megteremtésére vonatkozott volna. Ahogy szintén semmi nyoma nincs az internetes kapcsolat kiépítéséhez szükséges beruházásoknak sem. Pedig közvetítés és internet is lesz a vébén rogyásig, és mindkettő hátterének kiépítése igen jelentős forrásokat igényelt.

Annyira, hogy a csúcsminőségű digitális televíziózás feltételeinek megteremtése, valamint a média és a közönség kiszolgálására is alkalmas internetes hálózat kiépítése összességében az egyik legnagyobb kiadás a vb költségvetésében.

Mindehhez még hozzátartozik a rendszer működtetéséhez szükséges szoftveres háttér, illetve bónuszként a csomagba került a részvevők digitális eszközökkel való kistafírozása is. Ismereteink szerint ez 1400 mobiltelefont és 600 laptopot jelent, amit a versenyzők, a FINA képviselői, és az önkéntesek egy része között osztanak ki.

Mindez így összesen nagyjából 30 milliárdnyi szerződést ér (nettó), aminek döntő többségét az Index információi szerint az állami Antenna Hungária kapta, vagy ahogy mondják inkább ráosztották a feladatot, illetve kisebb részben - legalábbis Füreden - az MVM Net.

További részletek az Indexen.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2017.07.11 18:53

Bicskanyitogató. Közben nem működik rendesen a metró, és ezer más helye lenne ennek pénznek, mint egy ilyen hókuszpókusz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

StoneHeart, 2017.07.11 18:11

Inkább az egészségügyre költötték volna ezt a franc se tudja hány milliárdot, talán páran meggyógyultak volna.
Szánalmas, hogy nem magyar IT cégeket bíztak meg a nyilvános wifihálózat szoftveres hátterével. De nekünk inkább munka alapú társadalom kell a tudás alapú helyett. Építsük le a gimnáziumokat, nehogy megtanuljanak egy vagy két nyelvet, esetleg diplomát is szerezenek IT területen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszaii, 2017.07.11 11:47

Legdrágább Vízes VB elé nézünk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.07.11 11:45

@pastorius: a 100 ezerhez magyarázatként...350 ezerre számítottak..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.07.11 11:43

@antitroll: így a csúcs turisa szezonban, amikor amúgy is egymás lábát tapossák..baromi kellett
de majd érdekelne, ha kiderül egyáltalán, hogy hányan jönnek külföldről emiatt..ugyanis elfeledték időben elkezdeni a külföldi promót...azt már hallottuk, hogy a külföldi újságíróknál a fele csekkolt be...mint várták..és év elejéig 100 ezren jelentkeztek be emiatt vendégnek
ezért?
a megnyitót meg pl. az eurosport sem közvetíti...minek? nem szokott megnyitó lenni sehol eddig..2 órás..ez nem olimpia..azt néznék, de ezt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html