Varga: a közszférát szűkítheti az IMF-paktum

Csökkenhet a közszféra létszáma, hozzányúlhatnak a szociális támogatásokhoz. Novemberre lehet megállapodás 12-15 milliárd euróról.
NAPI, Index.hu, MTI, 2012. szeptember 22. szombat, 09:25
Fotó: Napi.hu

Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF/EU-megállapodás, Magyarország továbbra is elővigyázatossági konstrukcióban gondolkodik, két-három évre szóló, 12-15 milliárd eurós keretmegállapodásra van esély - írja a szombati Magyar Nemzet.

A miniszter a nemzetközi szervezeteknek írt, a héten elküldött levélről azt mondta: "A levélben három fő kérdésre tértünk ki. Egyrészt - miután a júliusi megbeszéléseket követően maradtak véleménykülönbségek közöttünk - összegeztük, hogy szerintünk hogyan fog teljesíteni a magyar gazdaság jövőre. Továbbá kitértünk arra, hogyha mégis kiegészítő intézkedésekre lenne szükség, milyen lépések jöhetnek szóba, és végül ismertettük az elmúlt két év eredményeit".

A levél tartalmáról Varga úgy fogalmazott: "a javaslataink különböző területeket jelölnek meg. Ilyen a bürokrácia csökkentése, ami elsősorban a közszférában dolgozók létszámát érintené". A részleteiről azt mondta: "a cél akár egy többéves programmal is teljesíthető, például úgy, hogy az állami szférából kilépők, a versenyszférába távozók helyére és a nyugdíjba vonulók pótlására nem veszünk fel új alkalmazottakat". Beszélt arról is: a szociális támogatások célzottabbá tétele olyan pont, amely irányban a kormány kész megtárgyalni az IMF esetleges javaslatait.

Az elmúlt napokban a miniszter ugyan többször is beszélt a levélről, de részleteket eddig nemigen árult el. Vasárnap azt mondta: az nem tartalmaz a nyugdíjak vagy jövedelmek csökkentésére vonatkozó terveket, és a kormány nem támogatna új ingatlanadó elfogadására vonatkozó javaslatot sem, másnap azt: egyebek mellett az önkormányzatok gazdálkodását, adózás részleteit érintő konkrét javaslatokat tesznek.

A levél esetleges nyilvánosságra hozataláról - miután annak közzétételét közérdekű adatigénylésben kérték a héten - Varga Mihály, még pénteken az Inforádióban azt mondta: nem lehet a magyar fél tárgyaló pozícióját rontani azzal, hogy folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot. Nem kívánnak abból precedenst teremteni, hogy a magyar kormány akár az EU-val folytatott tárgyalásain is nyilvánosságra hozza álláspontját. A Fidesz az MSZP-től is csupán a végleges szerződés nyilvánosságra hozását követelte - tette hozzá.

Az interjúban a tárca nélküli miniszter, főtárgyaló kijelentette: "ha normális forgatókönyv alapján haladunk, novemberre lehet megállapodásunk, és le tudjuk zárni a költségvetést is, amelyet az egyeztetés miatt hagytunk nyitva".

Azt mondta, az elővigyázatossági konstrukció, amelyben a magyar fél gondolkodik, nagy mértékben hasonló ahhoz, amilyen szerződést a lengyelek kötöttek, akik csak abban az esetben hívják le a hitelt, ha nem tudják finanszírozni adósságukat.

Utalt arra, hogy vita van arról, a megállapodás előtt, vagy után lépjen-e Magyarország a nemzetközi kötvénypiacra, ő az utóbbit támogatja. "2013 elejére is megvan a fedezet a lejáró tartozásokra" - tette hozzá, kiegészítve azzal, hogy a nemzetközi tartalékok értéke meghaladja a 30 milliárd eurót, szemben a 2008-as 16 milliárddal.

Varga Mihály megerősítette, hogy a kormány által legutóbb elküldött levél még nem az úgy nevezett szándéklevél volt, az csupán az EU eddigi felvetéseire adott válaszokat tartalmazza. "Előfordulhat, hogy nem tartják megnyugtatónak az általunk megfogalmazottakat, erre kevés esélyt látok. Valószínűbb, hogy bejelentik, folytatódnak a tárgyalások..." - mondta a miniszter.

A levél tartalmával kapcsolatban elmondta, hogy a kormány abban kifejti a magyar gazdaság jövő évi alakulásáról az elképzeléseit, megerősíti, hogy elérhető a tervezett 1,6 százalékos GDP növekedés.

Az esetleg elmaradó bevételek pótlásának lehetőségei között említette "olyan szereplő keresését, amely befizetéseivel" ez megoldható, esetleg valamely meglévő adókulcs emelését. A személyi jövedelemadó emelésével kapcsolatban azonban úgy fogalmazott, hogy annak kisebb az esélye.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Borisz1106, 2012.09.24 13:55

@melos: Ja! :) Közös megegyezéssel... Akkor ennyi, meg egy bambi.
A valóságban nem így zajlik, mivel nem cserélhetem le az egész emberállományt egyik napról a másikra (és nem is akarom)!

Minek tartsak munkaügyist (eddig nagyon nem kellett, "forma" munkaszerződéseink vannak, mindenkivel lényegében ugyanaz csak a munkakör változik benne), hisz itt vagy nekem TE! :))))))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

melos, 2012.09.24 13:45

@Borisz1106:

"Ez viszont biztos, hogy így van? "... Persze eltérő megállapodással el lehet térni mind a munkavállaló javára, mind a hátrányára.""

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200001.TV

71. (165.§) A műszakpótlék a 141.§ ben van.

"Szerintem meglévő munkaszerződések esetén a munkavállaló kárára (javára nyilván lehet)nem hiszem, hogy módosíthatnám - egyoldalúan - a munkaszerződéseket (még ha az új MT. ezt meg is engedi)."

Hát vazze', nem tartasz te munkaügyist, bérszámfejtőt ???!!!

Munkaszerződést nem módosíthatsz egyoldalúan, csak közös megegyezéssel. IX. fejezet...

Valóságban persze ez úgy zajlik, ha nem írod alá, akkor kalap-kabát... ;-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2012.09.24 13:33

@melos: Kösz az infókat! Tényleg felfogadlak mellékállásban munkajogásznak :))
Ez viszont biztos, hogy így van? "... Persze eltérő megállapodással el lehet térni mind a munkavállaló javára, mind a hátrányára."
Szerintem meglévő munkaszerződések esetén a munkavállaló kárára (javára nyilván lehet)nem hiszem, hogy módosíthatnám - egyoldalúan - a munkaszerződéseket (még ha az új MT. ezt meg is engedi).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.09.24 12:05

@melos:
' Ugye a tecsó jogászával íratták az új MT jelentős részét, hogy a kereskedelemben dolgozóknak leverhessék a bérét... ;-)'

Egy angolok multi soha nem csinálna ilyet. Hisz ezeknek a kereskedőknek és bankoknak nem az a céljuk, hogy profitot vigyenek ki. Különadót is csak azért nem szabad kivetni rájuk, hogy az EU így garantálja nekünk, hogy a pick szalámi csak kétszer annyiba kerüljön, mint német országban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

melos, 2012.09.24 10:32

@Borisz1106:

"http://www.kontroport.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=321%3Amszakpotlek-valtozas-2012-julius-01-tl&catid=5%3Arovid-hirek&Itemid=13&lang=hu"

Délutáni pótlék már megszűnt. műszakpótlék este 18 és reggel 6 közötti műszakokra jár, ha rendszertelenül dolgozik 30% az MT szerint, ill. az éjszakai 15% ha nem jár neki műszakpótlék, egyébként semmi. Persze eltérő megállapodással el lehet térni mind a munkavállaló javára, mind a hátrányára. ;-)

Én folyamatos megszakítás nélküli cégnél vagyok, itt minden óra 30% műszakpótlékkal van fizetve a jelenlegi KSZ. miatt, ez jan. 1től majd úgy változik, hogy csak a 18-06 ig terjedő műszakokra kapok majd műszakpótlékot, a többire már nem.

Ugye a tecsó jogászával íratták az új MT jelentős részét, hogy a kereskedelemben dolgozóknak leverhessék a bérét... ;-)

"
A fizetett szabadságot 100%-ban kellett fizetni. Mi változik 2013. jan. 1-től?"

A szabadságra járó távolléti díj számítása 2013. jan 1-től:

http://fn.hir24.hu/karrier/2012/06/27/ezt-kell-tudnia-mielott-szabadsagra-megy/?action=PrintPage

http://systemmedia.hu/index.php/tovabbi-hireink/2619.html

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200001.TV×hift=1 (68. pont)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html