Meglepetésre számíthatnak a vonaton utazók

Kiírták a közbeszerzést a Déli összekötő vasúti híd hárompályásra bővítésére. Az építkezés a tervek szerint két évig tart majd.
Komócsin Sándor, 2018. október 3. szerda, 09:39

A Déli összekötő vasúti híd meglévő két vágánya mellé létesítenek egy új felszerkezetet, amely a harmadik pályát hordozza majd - jelentette a Magyar Idők. A kivitelező kiválasztása után megkezdődhet a munka, amely két évig tarthat.

A híd a legforgalmasabb dunai vasúti átkelő az országban, része a körvasútnak, amely a nagy fejpályaudvarokat köti össze. Emellett tervezik Kelenföld és Ferencváros közt egy harmadik vasúti vágányt kialakítását is.

A Déli összekötő meglévő két, egyvágányos felszerkezetét el kell bontani, és három új, egyvágányos felszerkezetet kell építeni. Ehhez a meglévő közös pillért át kell alakítani és a budai oldalon új hídfő építésére is szükség lesz.

Az átépítés ideje alatt a vasúti forgalmat két vágányon folyamatosan fenn kell tartani, ezért először a harmadik vágányt kell megépíteni. A projektet száz százalékban uniós CEF-forrásból finanszírozza a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.

A fotó forrása: Túrós-Bense Levente/Napi

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri, 2018.10.03 11:01

Ebben az lesz a meglepetés, ha tényleg két év alatt meglesz...ismerve a magyar építőipar tehetségét..lsd M0 és társai.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

babmami, 2018.10.03 10:49

A régi szoc vagonokat ill. kocsikat selejtezni is kellene, hiszen annyira zajosak a sínen. Szfehérváron hallani amikor a vonat elindul pestről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html