Velencei Bizottság: hatályon kívül kellene helyezni a Stop Sorost

Megérkezett az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének, a Velencei Bizottságnak az állásfoglalása a Stop Sorosról: szerintük hatályon kívül helyezni a héten elfogadott törvényt - írja a hvg.hu.
Szabó Dániel, 2018. június 22. péntek, 15:16
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Számos európai ország kriminalizálja az menekültek belépését, tartózkodását vagy átutazását, az ilyen bűncselekmény nem is feltétlenül ellentétesek a nemzetközi emberi jogi normákkal, de a magyar szabályozás ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. cikkével, ami a gyülekezési szabadságról szól. Ugyanis olyan tevékenységeket nyilvánít bűncselekménynek, amelyek nincsenek kapcsolatban az illegális bevándorlással - írja a portál szerint kritikájában a Velencei Bizottság a héten elfogadott Stop Soros törvényről.

A jogszabályban - az indoklás szerint - a legkifogásolhatóbbnak azt tartják, hogy a kormány bűncselekményé nyilvánította a jogellenes bevándorlás elősegítését. Ezt a szervezetek tehetik azzal, ha Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését segítik olyasvalaki ügyében, aki nincs üldözésnek kitéve ott, ahonnan - vagy amely országon keresztül - érkezik.

A szervező tevékenység irányulhat arra is, hogy tartózkodási jogcímet szerezzenek jogellenesen belépőknek. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, ezek a tettek vétség miatt elzárással büntetendők. De a magyar jogszabály szerint az is idesorolódhat, ha valaki képzést tart, vagy kampányt folytat a migráció mellett.

Utóbbi kapcsán a Velencei Bizottság azt is közölte, hogy ha valaki tájékoztatja a menekülteket és információkat nyújt nekik, az a véleményszabadság része.

Csütörtökön luxemburgi Yves Cruchten ET-képviselő kritizálta, hogy a szabályozást a menekültek világnapján fogadta el a magyar parlament, valamint azt, hogy az elfogadásra annak ellenére került sor, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése arra kérte Magyarországot, a szavazással várja meg a Velencei Bizottság állásfoglalását.

Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2018.06.23 16:31

@ptiszaii:
"Orbánt 2007-ben a Soros TASZ-ja védte a kordonbontáskor ."

Ki kérte meg őket rá?
Tudod a fogadatlan prókátor sokszor csak ront a helyzeten...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2018.06.23 12:25

"A jogszabályban - az indoklás szerint - a legkifogásolhatóbbnak azt tartják, hogy a kormány bűncselekményé nyilvánította a jogellenes bevándorlás elősegítését."

Ízlelgessük egy kicsit a "jogellenes" kifejezést! A jogellenes - az én olvasatomban - azt jelenti, hogy ellentétes a hatályos törvényekkel, amit NEM szabad megengedni! Elősegíteni a jogellenes tevékenységet - álláspontom szerint - szintén a jogrend elleni támadás, tehát szankcionálni kell! Érvelésük alapján a betörésre, vagy egyéb bűncselekményre (pl.: gyilkosság) történő felbujtás is a véleményszabadság, a szólásszabadság körébe tartozik és nem büntethető! (a fenyő gyilkosság megrendelője - a magas jogászprofesszorok állásfoglalása alapján - nem büntethető)
A Velencei Hízottság jogászprofesszorai mintha a jogrend fellazítását, lebontását tűzték volna ki célul, valamilyen általunk nem(?) ismert érdekek mentén. Ámbár, ismerjük, tudjuk, látjuk a liberálbolsevik világrend társadalmakat elpusztító törekvését, melynek - úgy látszik - fizetett ügynökei a Velencei Hízottság magasan kvalifikált(?) - avagy kiválóan összeválogatott - tagjai!

Be szép is az új liberálbolsevik világ!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszaii, 2018.06.23 09:22

@krix6: Tróger fideszesek.
Mészáros vagyona 2010 100 milló ft., ma 280 milliárd ft.
Többi kamu tőletek sorosista rablók. Orbánt 2007-ben a Soros TASZ-ja védte a kordonbontáskor .
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.06.23 09:19

@krax+:
Valóban, pár majom jól járt a zeu korruptságával, a többi meg nem...
Hosszútávon csak csicskák lehetünk. A zeu sosem fogja megengedni, hogy kilépjünk ebből a szerepből, mint ahogy a zusa se ereszti Mexikót...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krax+, 2018.06.23 09:16

@krix6:" A zeu élősködik rajtunk.
A szabad mozgáson kívül semmit se kaptunk.
Leraboltak mindent, amit csak lehetett, most meg alamizsnát dobnak elénk. Ezt tudva én már nem szavaznám meg a belépést..."

Te IQ nuku fityesz droid, látja és tudja mindenki, hogy a Mészáros, meg a Tiborc, meg Vajna, meg a Garancsi féléket, és többi hozzájuk hasonlót is "csak" kizsákmányolta az EU! :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html