A GVH versenyfelügyeleti eljárásában feltárta, hogy a Telenor tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben 2016 és 2017 között, amikor Telenor Blue tarifacsomagjában (készülék és Telenor Blue tarifás előfizetés együttes vásárlásakor) a lakosságnak esetenként 0 forintért kínált készülékeket.

Nem tájékoztatták az ügyfeleket

A cég ugyanis a csomagot népszerűsítő kommunikációban (például televíziós reklámban, szórólapon, Facebook-hirdetésben) nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy ha készülékvásárlási lehetőséggel is élnek, akkor számukra az előfizetői díj magasabbá válik, mint ha kizárólag előfizetésre vonatkozó szerződést kötnek ugyanakkora hűségidő vállalása mellett. Így a fogyasztóknak többletköltségük keletkezett a készülékvásárlással, hiszen a Telenor a 0 forintosként vagy kedvezményes árúként reklámozott készülék ellenértékének egy részét beépítette az előfizetési díjba.

A fogyasztók így a döntésük meghozatala előtt nem szerezhettek tudomást arról, hogy készülék vásárlásával magasabb előfizetési díj terheli majd őket a teljes, 24 hónapos elköteleződési időtartam alatt, és így nem tudtak élni azzal a lehetőséggel sem, hogy egy máshol, olcsóbban vett készülék mellé vásárolják meg ugyanazt az előfizetést olcsóbban a Telenortól.

Volt egy kis enyhítő körülmény is

A GVH 1,8 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a telekommunikációs cégre. A hatóság a bírság megállapításánál figyelembe vette többek között az érintett fogyasztók igen jelentős számát, a jogsértő kereskedelmi gyakorlat üzenetének erőteljességét, a kommunikáció nagyságrendjét és elhúzódó hatását, valamint azt a tényt, hogy a Telenor az elmúlt tíz évben összesen 4 alkalommal folytatott tisztességtelen, jogsértő kereskedelmi gyakorlatot a fogyasztókkal szemben. Kiemelt enyhítő körülménynek számított azonban, hogy a cég átalakította kommunikációs gyakorlatát az együttműködés és a megfelelés jegyében - bár nem orvosolta teljes mértékben a versenyproblémát. További bírságcsökkentő körülmény volt a cég megfelelési programjának fejlesztése - közölte a GVH.

A Telenor szerint az ajánlat nagyon kedvező volt

A Telenor álláspontja szerint a reklámkampány vizsgált időszaka alatt rendkívül nagyösszegű ártámogatást biztosított a fogyasztók számára, így a GVH egy olyan gyakorlatot kifogásol, ami az ügyfelek döntő többségének biztosan kedvező volt. A Telenor a kifogásolt reklámkampánnyal kapcsolatos - közel két évig tartó -vizsgálat során mindvégig teljes mértékben együttműködött a GVH-val az ügy tisztázása érdekében.

A mobiltársaság álláspontja szerint a GVH által kifogásolt hirdetésben jogszerűen járt el, a fogyasztók számára minden releváns információ megismerhető volt a reklámanyagokban - olvasható a cég közleményében. A vitatott hirdetés egy adott ajánlatra vonatkozott, és a Telenor álláspontja szerint a hirdetések formai keretei nem adnak lehetőséget arra, hogy többféle választási lehetőséget bemutasson ugyanaz a reklám. Ez az elvárás nem követelmény és egyben nem is szokásos.

Bonyolult

Az eset bonyolultságát mutatja, hogy a GVH hosszú ideig vizsgálta az ügyet, ezalatt a versenyhivatal álláspontja többször lényegesen változott. Az együttműködési szándék jeléül a Telenor már az eljárás folyamatában kiegészítette hirdetési gyakorlatát, továbbá a vizsgálat során a GVH szempontjait értelmezve felajánlotta, hogy saját költségén széleskörű, TV reklámmegjelenéseket is magába foglaló társadalmi információs kampányt indít. A versenyhivatal ezt a kötelezettségvállalási felajánlást a Telenor szerint elutasította.

A Telenor Magyarország vitatja a GVH döntésének jogosságát, a bírság összegét súlyosan aránytalannak gondolja, ezért a döntés bírósági felülvizsgálatát fogja kérni.