Az elemzés szerint azonban a turisztikai szektor így is jobban teljesített, mint tavaly: a harmadik negyedévben 8 százalék feletti volt a növekedés. Tavalyhoz képest a 3 és annál hosszabb időszakra szóló kikapcsolódások aránya csökkent idén július-szeptemberben.

Inkább többször, de rövidebb időre utaztak pihenni a magyarok, jellemzően valamilyen Balaton-parti településre. Ebben fontos szerepet játszott a szeptemberi nyár is, hiszen az olykor 30 fokos őszi hétvégéken sokan döntöttek úgy, hogy 1-2 napos pótnyaralásra utaznak.

Az elmúlt negyedévben minden negyedik belföldi foglalás apartmanra érkezett. A foglalások értéke széles skálán mozgott: akadt 1372 forintos foglalás és 1,8 millió forintos is. Egy átlagos kikapcsolódásra 54 297 forintot költöttek, ami 2 százalékos bővülés az elmúlt év hasonló időszakához képest. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy a SZÉP-kártyák 20 százalékkal gyakrabban kerültek elő fizetéskor, és ezekben az esetekben az átlagérték is magasabb, 61 580 forint volt - tette hozzá.

A "kedvencek" változatlanok

A legtöbb vendég Siófokot választotta, Budapest a 2., Hajdúszoboszló a 3. helyen végzett. A három város évek óta vezeti a top 10-es listát a július 1-jétől szeptember 30-áig tartó időszakban. Az élbolyban egy jelentős változás figyelhető meg: a tavalyi 4. Balatonfüred egy helyet csúszott a népszerűségi listán, helyét Eger vette át. A belföldi turisztikai forgalom közel 50 százalékát népszerűségi sorrendben Somogy, Veszprém, Heves, illetve Pest megye adta.

Az év hátralévő részében a belföldi vendégforgalmat a wellness típusú kikapcsolódás alakítja: dinamikusan nő októbertől a wellness-csomagajánlatok iránti érdeklődés, a legvonzóbb célpontok sorrendben Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Gyula, ahol többnyire 3 és 4 csillagos szállodákban foglalnak a magyarok 2 személyre, átlagosan 2,5 éjszakára, 78 ezer forint értékben - mondta a Szallas.hu szakértője.