Beelőzték Mészárosék családi cégét a balatoni óriásberuházásnál

A Kész Építő és Szerelő Zrt. építheti Szántódon, a BalaLand FamilyPark egész évben nyitvatartó családi élményparkot, a becsült nettó 6,5 milliárd helyett, 5 milliárd 986 millió forintért. A beruházás amellett, hogy a szántódi part képét erősen átalakítja, azért is érdekes, mert a KGST-bankként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) hitelével épül.
Németh Géza, Szabó Dániel, 2020. augusztus 28. péntek, 15:51
Fotó: BalaLand Residence

Ahogy azt a Napi.hu korábban megírta, a Balaland Hotel építésére 2,9 milliárd forintot kapott a 2017-ben alapított Szántód BalaLand Family (SZBFamily) Ingatlanfejlesztő Kft. a Rogán Antal minisztériuma által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy 2020 nevű pályázatán. Akkor viszont még Szepesi Richárd volt a meghatározó szereplője a cégnek a Dreamland Holding Zrt-n valamint az ahhoz kapcsolt DLHG Invest Zrt-n keresztül. Idén júniusban ezt a társaságot megszerezte a tőzsdén jegyzett, egykor Tiborcz István, majd májusban Jellinek Dániel milliárdos érdekeltségébe került Appeninn Nyrt.

A beruházás több részből áll: egyrészről épül egy ötcsillagos hotel, amelyet a Grabarics Építőipari Kft. építhet meg, nettó 8 milliárd 504 millió forintért, a szálloda 15 660 négyzetméteres lesz; a másik fele egy a hotellel közvetlen összeköttetésben álló játszóház- és wellnesskomplexum.

Ez utóbbi épülete 5 850 négyzetméteres lesz, melynek 850 négyzetméteres pincéjében kap helyet a gépészet, a 3 400 négyzetméteres földszinten lesz az előcsarnok, a vizes játszóház, a száraz játszóház, a konyha, az étterem és a kiszolgáló részek. Az 1600 négyzetméteres galérián található egy újabb vizes- és száraz játszóház, továbbá a wellness részleg, öltözőkkel.

A beruházás megvalósítására kiírt közbeszerzés összege 6,5 milliárd forint volt, vagyis bőven futotta volna rá a hitelkeretből és az MTÜ támogatásából, de a munkát mégis olcsóbban végezheti el a győztes Kész Építő és Szerelő Zrt.: mindössze 5,99 milliárd forintos ajánlattal futottak be győztesként - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

A Kész ezzel beelőzte a szomszédban már munkálatokat végző Grabarics Építőipari Kft.-t, továbbá a Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó gyermekeivel közös cégét, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.-t, amely közösen tett ajánlott a Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft.-vel.

Az IIB osztja a hitelt

A beruházások költségeit részben önerőből, részben támogatásokból, illetve bankhitelekből fedezik. Utóbbit a Nemzetközi Beruházási Banktól (IIB) vette fel a társaság, amelynek a június végi tőzsdei közzététel szerint 9,84 milliárd forint értékű hosszú lejáratú beruházási hitelkeretszerződést kötöttek. Az IIB-t az elmúlt időszakban azért emlegették, mert a pénzintézet eredetileg a KGST-ben töltött be fontos szerepet a Szovjetunióval szövetséges országok közötti pénzügyi, beruházási ügyletekben, de mostanra székhelyét Budapestre helyezte át, ahol a jegybanki felügyeleti szabályok egy része alól kikerült, valamint dolgozóinak egy része diplomáciai mentességet is kap (ami nem példa nélküli hasonló nemzetközi szerveknél.) A közel 10 milliárdos zálogjogot augusztus 10-én már a Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartásába is bejegyezték.

Az eredetileg az üzleti tervvel előálló Szepesi Richárd egyre több hotelberuházásban lett érdekelt az elmúlt években. A Balaland mellett részt vesz a Grand Hotel Tokaj csurgóvölgyi építésében, valamint a Dunakanyarban a Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. révén tervez strand- és esetleg szállodaépítést. Szepesi anyósa egyébként Nagy Róza, akit régóta Matolcsy György jegybankelnök legszűkebb bizalmi köréhez sorolnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK