Ahhoz, hogy valaki magánszemélyként hitelhez jusson, minden esetben egy összetett feltételrendszernek kell megfelelnie, attól függetlenül, hogy melyik hitelintézettől és milyen céllal szeretne kölcsönhöz jutni. Ezt a feltétel listát K.O. kritériumrendszernek is nevezik, melynek a legfontosabb elemei:

  • a megfelelő jövedelem igazolása, valamint
  • a munkaviszony igazolása.

Emellett számos, szintén fontos tényező van, amelyet figyelembe vesznek a bankok az igénylésnél, ilyen például az életkor vagy az állandó magyarországi lakcím. A Bank360.hu szakértői azt hasonlították össze, hogy a fontosabb feltételek változtak-e a bankoknál a járvány kezdete óta, és ha igen, akkor hogyan?

Jövedelmi elvárások: a személyi kölcsönnél történt a legtöbb változás



A Bank360.hu összehasonlító táblázata alapján látható, hogy a szabad felhasználású személyi kölcsönöknél a minimálisan elvárt nettó jövedelem a bankok többségénél emelkedett.

A járvány előtt több banknál is fel lehetett venni százezer forint alatti jövedelemmel is kisebb összegű kölcsönt, jelenleg viszont már - a Cofidist leszámítva - mindenhol legalább 100 ezer forintot kell igazolni. Emellett több hitelintézet is van, ahol 150 ezer forint az alsó határ - számukra tehát sem a minimálbér, sem a garantált bérminimum nem elegendő egy sikeres igényléshez. Ha most szeretne személyi kölcsönt felvenni, akkor érdemes sietni: az év végéig ugyanis még az 5,75 százalékos THM-plafon mellett teheti ezt meg, a különböző pénzintézetek ajánlatait a Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátorával lehet összehasonlítani.

Nehezebb lett lakáshitelhez jutni?

A lakáshiteleknél kevesebb módosítás történt, de az is látható, hogy e terméknél a járvány előtt is magasabb jövedelmet vártak el a bankok, mint a fedezetlen hitelek esetében. Számottevő változás az OTP Banknál, a Raiffeisen Banknál, az MKB Banknál és a K&H Banknál történt, a többi hitelintézet a lakáshiteleknél nem módosított a jövedelmi feltételeken.

E hiteleknél fontos követelmény még az önerő. A hitelintézetek többségénél a megvásárolt ingatlan forgalmi értékének legfeljebb 80 százaléka finanszírozható lakáshitelből, a konzervatívabb bankoknál ez az arány alacsonyabb, 60-70 százalék. Néhány hitelintézetnél pedig ajánlatonként eltérő, hogy mennyi önerőre van szükség az igényléshez. A Bank360.hu elemzői azt is megvizsgálták, hogy változott-e a szükséges önerő a pandémiás helyzet óta.

A járvány előtti feltételekhez képest két banknál volt változás. A Budapest Banknál fél évvel ezelőtt 20-25 százalék önerőre volt szükség a lakáshitel igényléshez, ma ugyanez az arány hitelajánlattól függően 20-40 százalék is lehet. Továbbra is elérhető tehát olyan lakáshitel, ahol elég a 20 százalék, más terméknél viszont szigorúbb feltételekre számíthatnak az igénylők. Emellett a CIB Banknál történt még változás, egységesen 20 százalékról 30 százalékra nőtt az elvárt önerő aránya.

Az elvárt önerő tízszázalékos növekedése a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy ugyanakkora értékű ingatlan megvásárlásához nagyobb összeget kell előteremteni. Egy 30 millió forint értékű lakás megvásárlásához 20 százalékos önerővel számolva 6 millió forint önerőre van szükség, ha viszont ez az arány 30 százalékra nő, akkor már legalább 9 millió forintra van szükség ahhoz, hogy a fennmaradó részt lakáshitelből lehessen finanszírozni. Ha lakáshitelt szeretne felvenni, akkor érdemes különböző bankok ajánlatait összehasonlítani, amit megtehetünk a Bank360.hu lakáshitel kalkulátorával.

Az életkorra vonatkozó feltételek alig változtak

Jó hír, hogy mind a személyi kölcsönnél, mind pedig a lakáshitelnél változatlanok maradtak az életkorral kapcsolatos feltételek - kivéve két pénzintézetet, ahol viszont az ügyfelek szempontjából kedvező változás történt.

A koronavírus-járvány kitörése óta ugyanis az UniCredit Banknál és a Sberbanknál megszűnt a maximum életkorra vonatkozó feltétel személyi kölcsön igénylésnél, vagyis az idősek egyszerűbben igényelhetnek ilyen típusú hitelt.

Fontos információ a felső korhatárral kapcsolatban, hogy az MNB fogyasztóvédelmi ajánlása alapján a jegybank elvárja, hogy az idősebb kor ne legyen kizáró ok, a bankok pedig határozzák meg azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén az idősebb ügyfeleknek is nyújtható szolgáltatás, például adóstárs bevonásával vagy hitelbiztosítás kötésével.

A maximum életkort tekintve eltérő gyakorlatot alkalmaznak az egyes bankok. Nem mindenhol találkozni felső határral, ahol van ilyen, ott 60 és 72 év között húzták meg a vonalat.

A lakáshiteleknél nem volt változás a járvány óta, a felső korhatár 65-75 év között van, illetve ebben az esetben is van néhány hitelintézet, ahol nincs ilyen jellegű szabályozás.

A maximum életkorral szemben az igényléshez szükséges minimum életkort minden esetben megszabják a bankok, azonban e szempontból sem a személyi kölcsönök, sem pedig a lakáshitelek esetében nem történt változás. Személyi kölcsön igénylésnél a minimum életkort 18-23 év között határozzák meg a pénzintézetek, itt a két legszigorúbbnak az Erste Bank és a Sberbank számít, ahol 23 év a minimum igénylési életkor.

Lakáshiteleknél kevésbé szigorúak a bankok: az Oberbankot kivéve ugyanis mindenhol elég nagykorúnak lenni az igényléshez.

A Bank360.hu szakértői összegyűjtötték össze az életkorra vonatkozó feltételeket:



A feltételek megismeréséhez érdemes kalkulálni

Hiteligénylés előtt minden esetben érdemes használni egy összehasonlító kalkulátort, hiszen ezzel nemcsak a havi törlesztőrészlet és a teljes visszafizetendő összeg számolható ki, hanem számos más információ is elérhető.

A hitelkalkulátort használva egy felületen érhetők el a hiteligényléshez szükséges alapfeltételek, több bankra vonatkozóan. Könnyen összehasonlíthatóak a nettó minimum jövedelemre-, az elvárt munkaviszonyra-, valamint az életkorra vonatkozó feltételek is.