Brutális létszámzuhanás a magyar boltokban

A tavalyi utolsó negyedévben 38 ezerrel kevesebben dolgoztak a boltokban, mint egy évvel korábban, a teljes létszámot nézve. A négy főnél nagyobb boltosoknál viszont nem csökkent a létszám. A Blokkk.com összehasonlította a mutatókat.
K. Kiss Gergely, 2019. február 22. péntek, 11:28
Fotó: Stockfresh - Képünk illusztráció.

Karácsonykor csak lézengtek volna a boltokban az eladók? A foglalkoztatási mutató szerint ilyen kevesen már régen dolgoztak a boltos világban év végén, ennek alapján csodaszámba is sorolható, hogy az év végi tumultust túlélték a boltosok. 2018 utolsó negyedévében ugyanis az egy évvel korábbinál 38 ezer fővel kevesebb, 349 ezer fő ügyködött a boltokban a foglalkoztatottak számát nézve. 2017 utolsó negyedévében ugyanis a foglalkoztatottak száma még 387 ezer fő volt a boltos kiskereskedelemben, a zuhanás 10 százalék ebben a mutatóban. A portál "összeugrasztotta" a statisztika két rendszerét.

Két munkaügyi mutatója van a statisztikának

Némi statisztikai módszertan: foglalkoztatott az, aki bármilyen tevékenységet végez a boltban, így lehet például alkalmazott, vagy vállalkozó, vagy akár munkát végző tulajdonos, de szövetkezeti tag, vagy segítő családtag is. E felmérésben a lakosságot kérdezik meg és nincs benne korlátozás, tehát mindenkit számba vesznek, teljes körben.

A statisztika másik munkaerő-piaci mutatója csak az alkalmazottak számát méri, de kizárólag a négy főnél nagyobb vállalkozások körében, a vállalkozásokat kérdezve. A két mutatórendszert egymás mellé téve (bár az adatgyűjtés módszertana más) a teljes létszámot tehát a foglalkoztatottak száma jelzi.

Év végi létszámlajstrom

Az természetes, hogy a foglalkoztatottak teljes száma és a négy főnél nagyobb boltos vállalkozások alkalmazottainak száma eltér egymástól, hiszen a boltos világban sok a kisvállalkozás. Az egyboltos vállalkozások száma hetvenezer, a 2-5 fős boltosoké pedig több mint 42 ezer. Nyilván közülük számosan 5 fő alatti vállalkozások, tehát a két adatsor között lehet jelentősebb eltérés.


A létszámcsökkenést támasztja alá, hogy feltűnő volt a boltosok álláshirdetéseinek korábbiaknál sokkal nagyobb tömege. A legfájóbb pedig az, hogy a foglalkoztatási statisztika szerint a létszámcsökkenés áldozata lett 28 ezer szakképzett szakember (akiknek a statisztika szerint középfokú szakképzettségük volt, érettségi nélkül, vagy érettségivel). És persze a létszámcsökkenés alaposan megtépázta az alkalmazottak hadát a teljes foglalkoztatási körön belül, mivel a létszámcsökkenés zöme őket érintette - írta a Blokkk.com.

Az elmúlt évekre is visszatekintve cudar világ rajzolódik ki a boltosok munkaerőpiaci látleletében. Az éves átlagokat mustrálva egyértelmű létszámcsökkenés rajzolódik ki, amit több év távlatában leginkább az egyéni vállalkozók számának mérséklődése is mozgatott. 2018-ban az előző évhez képest ugyanakkor az alkalmazottak száma is csökkent,

Az okok persze összetettek. A boltos világban is két számjegyű volt a keresetek, javadalmazások emelkedése az elmúlt években, a fizikai dolgozóké is, 2017-ben és 2018-ban is. Ugyanakkor a nemzetgazdaság más területein is nőttek a bérek, így a boltosok bérelmaradása, ami korábban jellemző volt más ágazatokhoz képest, végül nem mérséklődött.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2019.02.22 13:55

Tetszik, amikor közreadnak egy statisztikát, és kívülről látszik, hogy ezeknek a vizsgálatot, felmérést, közvélemény kutatásokat végző cégeknek fogalmuk sincs a valóságról.
A mostani választás után már páran el is ismerték, hogy jól mellélőttek.
De maradjunk a jelen témánál. Mivel az egyik munkám alapján jól ismerem a vállalkozásokat, ezért belelátok néhány szegmens működésébe.
A boltok esetében a fizetésen kívül több okot tudok a létszámcsökkenésre mint ahogy a cikkben olvasható.
1., egyre több az alkalmival foglalkoztatott árufeltöltő és pénztáros
2., az önkiszolgáló pénztárak miatt is csökkentik létszámot
3., a rossz munkaidő beosztás és napi 10-12 óra munka miatt több nő leszámol, mert nem tudja ellátni a gyerekeit
4., vannak bolthálózatok, ahol akár az ország másik felébe is átküldik a dolgozót. azt meg ki szereti, hogy például Mórról Debrecenbe menjen egyik nap, majd másnap újra Mór, vagy megint messze a búsba.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html