Csoda történt a magyar focival

Az NB I-ben mindössze egyetlen veszteséges csapat van, miközben tavaly négy csapat tudott nyereséget felmutatni. A legnagyobb nyertes a Debrecen, a legnagyobb vesztes a Diósgyőr.
Szabó Dániel, 2017. június 5. hétfő, 15:40
Fotó: Napi.hu

Tavaly játszották végig először 12 csapatos és 33 meccses lebonyolításban az OTP Bank Liga néven futó NB I-et. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szezon előtti célkitűzése az volt, hogy meccsenként átlagosan 3000 néző legyen a stadionokban. Ettől viszont még a hivatalos nézőszámok is elmaradtak - miközben több kritika szerint is jóval kevesebben voltak a közöltnél.

Hiába várták mind a csapatok, mind a döntéshozók, hogy a sikeres tavalyi Eb-szereplés arénába csalja a szurkolókat is. A bajnokság első fordulóját hivatalosan átlagosan 2708-an nézték a helyszínen. A rangadónak számító Vasas-MTK-ra mindössze 638-an voltak kíváncsiak, az összes meccsre pedig alig 16 ezren. Az tehát elmondható, hogy nem a nézőszámok tették rendbe a csapatok költségvetését.

A tévés jogdíjakból közel 3 milliárd forintot ad át az MLSZ az első osztályú csapatoknak, de ennél is nagyobb bevételük származik a szponzori díjakból, melyeket többnyire az állami cégek (például MVM Paks, Szerencsejáték Zrt. vagy a Fővárosi Csatornázási Művek) állnak. Az élcsapatok pedig sokat profitálhatnak a társasági adó felajánlásokból.

Kisebb csoda viszont mégis történt: idén - a beszámolóját határidőre nem leadó Ferencváros nélkül - 932 millió forintos adózott eredményt ért el az idén induló 12 csapat. Miközben tavaly még 2,4 milliárd forintos veszteségük volt. Igaz, akkor a Békéscsaba Előre és a felcsúti Puskás Akadémia szerepelt az élvonalban; Tállai András államtitkár csapata, a Mezőkövesd, valamint a Gyirmót FC helyett.

Két éve viszont csak a Vasas, a Haladás, az idei bajnok Honvéd és a miniszterelnök hazai csapata, a Felcsút volt nyereséges:

Az NB I-es csapatok néhány adata (millió forint)
CsapatÁrbevétel (2015)Árbevétel (2016)Üzemi eredmény (2015)Üzemi eredmény (2016)Adózott eredmény (2015)Adózott eredmény (2016)
Budapest Honvéd FC692,25816,354,2104,950,194,67
Videoton FC2044,63472,5-1256148,8-1157,9133,5
Vasas FC553,1886,8-37,711,135,58,6
Ferencvárosi TC2178,3-66,3--196,3-
Paksi FC436,1594,2-35,666,2-10,863,2
Swietelsky Haladás858,71266,7151412,96,15
Újpest F565,4337.2-543,244,4-619,430,3
DVSC-TEVA981,1988.4-116.6-113.7-110.1688.8
Mezőkövesd Zsóry FC179,1501,5-93,799,4-92,698,3
Diósgyőri VTK624,91001,7-132,8-236,7-155,2-277,9
MTK Budapest FC709,11132,8-47,780,2-63,734,2
Gyirmót FC Győr356,5739,89,770,34,559,1
Forrás: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálat

De a 2016-os kiírásban már csak a Diósgyőr (DVTK) volt veszteséges, 277,9 milliós mínusszal zártak. A még a mostani bajnokságot szinte végig kieső helyen töltő Gyirmót is majd' 60 milliós bevételt termelt.

A DVSC-nek és a Videotonnak volt a legnagyobb eredménye: előbbi 688,8 millió, utóbbi 133,5 millió forintot termelt. A Ferencváros ugyan nem adta le beszámolóját, de azután, hogy a 2015/16-os szezonban toronymagasan vezetve nyerte a bajnokságot, valamint még a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőjében is játszott, szinte biztosra vehető, hogy növelni tudta bevételeit.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Abbe, 2017.06.06 16:04

@Winter: A TAO nevű szélhámosság nem is a sikerről szól, hanem a lenyúlható, visszaosztható pénzről.

Ami a csuti vályogvetőt illeti: megszállottan ragaszkodik a magyar foci felvirágoztatásához.
Hasonlatos Adolfhoz....Az oroszok már Berlin alatt jártak, de még mindig hitt a csodafegyver által elérhető győzelemhez...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.06.06 09:29

Nincs értelme folytatni ezt a sporttámogatási rendszert, mert nincsenek eredmények. A magyar sport nem lett sikeresebb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.06.05 22:30

Nincs itt semmiféle csoda. Olyan kurta sok pénzt lapátolnak bele ebbe a szarba amit focinak hívnak,hogy nem győzik elkölteni és lenyúlni. A baj csak az hogy átcímkézett adóforintok ami nagyon de nagyon hiányoznak az oktatásból az egészségügyből és a jóléti kasszából. Az igazi csoda az lenne ha elkezdenék visszafizetni az ingyen kapott új stadionokat és azt a sok sok milliárd forintot amit a semmiért kaptak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

v007zsolt, 2017.06.05 22:10

@drnemoda@yahoo.com: A papir sokat elbír! Na de mit jelent a fociban a szponzori pénz?? Hát Fidesz nyelvén adónak!!! Szóval a mi adó forintjainkból kőnnyü gazdaságosan müködtetni a teljesen életképtelen magyar foci klubokat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.06.05 17:43

Én is megnéztem a Reál Madrid Juventus döntőt, és három játékos volt a kezdő csapatban, akiknek a neve -ic-re végződött, vagyis vagy szerbek, vagy horváthok voltak, a Juventus szenzációs gólját is az egyikük lőtte. A magyar játékosok, még az állítólag nagy sikerű európai bajnoki szereplés után sem kellettek, senkinek, legfeljebb a tevéknek a sivatagban. Mi történt a magyar futballal? Egyébként engem az is zavart, hogy a Juventusban 1 db olasz, a Real Madridban is kb. 1 db spanyol játékos volt. Régen a holland Ajaxban mind a 11 játékos holland volt, mégis mindegyik világklasszis volt! Arról már nem is beszélve, hogy az arabok is jobban tennék, ha fociznának, mint a kis algériai francia, a Zinadine Zidane. De számomra továbbra is a király a Johan Cruyff.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html