Díjat kapott a Vodafone Magyarország

Szerethető Munkahely Díjat kapott a Vodafone Magyarország a Dreamjo.bs álláskereső portál által kiírt versenyen, amely közönségszavazatok alapján kereste Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. Emellett a vállalat a nagyvállalati Employer Branding kategória különdíjában is részesült - közölte a telekommunikációs cég.
Szabó Zsuzsanna, 2018. november 16. péntek, 11:11
Fotó: Napi.hu - Vodafone Magyarország

A Dreamjo.bs másodszorra hirdette meg a Szerethető Munkahelyek Díjat, amelyre a kis- és középvállalatok mellett idén már nagyvállalatok is pályázhattak. A kezdeményezésen idén 100 kis- és közepes, valamint 25 nagyvállalat, köztük a Vodafone bizonyult Magyarország legszerethetőbb munkahelyének.

A november 15-i eseményen a szakmai zsűri értékelése alapján a Vodafone a nagyvállalati Employer Branding kategória különdíját is átvehette.

Életünk több mint felét a munkahelyünkön töltjük, ezért rendkívül fontos a motiváló, emberközeli légkör kialakítása - mondta el Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország hr vezérigazgató-helyettese. Az üzleti siker véleménye szerint nemcsak a kollégák képességén és képzettségén múlik, legalább ennyire számít az elköteleződés és a motiváció is. A Vodafone ezért számos kezdeményezést indított, hogy kiérdemelje és megtartsa a munkatársak elismerését, melynek híre gyorsan eljut az irodánk falain kívülre is. A Szerethető Munkahely Díjat is ennek köszönhetjük - vélekedett Tóth Zsuzsanna.

A kezdeményezések között olyanok vannak, mint a Re-Charge program, vagy az otthoni munkavégzési lehetősége, mely biztosítja a hétköznapokban sok esetben rendkívül fontos rugalmasságot.

A idén országszerte közel 700 vállalat indult, arról pedig, hogy mely vállalatok kerüljenek a legjobbak közé, több mint 20 ezer szavazat döntött - derül ki a Vodafone közleményéből.

HOZZÁSZÓLÁSOK