A villamos- és autóbusz-közlekedés ugyanakkor nem szünetel teljesen a borsodi megyeszékhelyen, a törvényileg garantált tömegközlekedést ugyanis biztosítják a dolgozók.

A Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Miskolci Autóbuszvezetők és Villamosvezetők Érdekképviseleti Szövetsége, valamint a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet közlése szerint a munkáltatónak is bejelentették a sztrájkot, miután a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést.

A munkavállaló szervezetek korábbi megfogalmazása szerint a sztrájkkal a szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

Éjfélkor megkezdik a sztrájkot, amelyet határozatlan ideig fenn is tartanak. Ez idő alatt átlagosan 66 százalékos, úgynevezett elégséges szolgáltatást kell biztosítaniuk az utasok számára - közölte Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke. A járatkiesést a kiemelten forgalmas viszonylatokon, főleg csúcsforgalmi időszakban lehet majd nagyon megérezni.

Az elnök jelezte: a bírósági döntés értelmében törvénytelen volt az is, hogy a cégvezetés minden dolgozót idő előtt nyilatkozatra kényszerített arról, részt vesz-e a sztrájkban.

Az MVK Zrt. az MTI-vel kedden közölte: nem fogadja el a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős döntését, és fellebbezni fog a sztrájk jogosságát vitató kérelem elutasítását tartalmazó végzés ellen.

A miskolci utazóközönség érdekében az MVK Zrt. vezetése arra törekszik, hogy a szerdán kezdődő munkabeszüntetés során az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítson - tették hozzá.