Jövő tavaszig ki sem nyitnak az éttermek

A koronavírus-járvány annyira megviselte a horeca-szektort, hogy több vendéglátóhely tulajdonosa úgy döntött, ki sem nyit jövő áprilisig, ha lesznek korlátozások, ha nem. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének konferenciáján több éttermes is azt mondta, hogy az 5 százalékos áfa sokaknak nagy segítség most, de a turizmuson nem segít semmi.
Szabó Dániel, 2020. november 19. csütörtök, 08:11
Fotó: Napi.hu

Már a jövőbe tekintenek a vendéglátósok, akik a járvány tetőzése és az év elején szokásos holtszezon miatt április előtt már nemigen nyitják újra a második hete bezárt üzleteiket. Az elviteles ételek áfájának csökkentése után további javaslatok tartanák életben a piacot - kezdi a konferenciáról beszámolóját a Magyar Nemzet.

Az iparági szereplők már elengedték a következő öt hónapot: a kötelező zárvatartás, a kijárási tilalom azt a maradékot is elvette a vendéglátóhelyektől, amit a hagyományosan gyengébb hónapokban összeszedhettek volna. Várható, hogy teljeskörűen csak jövő áprilisban nyitnak ki újra a második hete bezárt vendéglátóüzletek. Ám ha ez késlekedik vagy még hónapokra elmarad, akkor a már most is veszélyzónában lévő kkv-körben tömeges felszámolások, üzletbezárások jönnek. Most még sokuknak segít az 5 százalékos áfa a házhoz szállított ételek esetében.

"Őszre már nemcsak a budapesti, hanem a vidéki turizmust is kiütötte a koronavírus második hulláma, ami miatt augusztus végén határlezárásra volt szükség, majd novembertől a vendégfogadó üzleteket be is kellett zárni. Utóbbi olyan váratlanul érte az iparágat, hogy roskadoznak a fagyasztók az eladatlan libacomboktól" - fogalmazott a kutatóintézet vezetője, Kutasi Gábor. Állítja, a januárban még 400 ezer főt foglalkoztató turizmusban a szálláshelyek 200 ezer, a vendéglátóhelyek és a rendezvényszervezők 60 ezer dolgozót veszítettek el eddig, míg a kiutaztatásban teljesen megtorpant utazási irodáktól ötezer ember távozott.

Az állami szerepvállalás kapcsán a konferencián megszólaló szakmai szereplők azt mondták: az a legfontosabb, hogy ne a mai állapotokat konzerváló támogatásokat adjon a kormány, hanem piacélénkítő eszközöket alkalmazzon, ami hatékonyságra és piactisztulásra kényszerít.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2020.11.19 12:05

És miután eljött a csőd ideje megjelennek a NER rablólovagok pénzel teletömött zsebbel, amit 0 %-os kamatra kaptak valamelyik NER irányítású állami banktól és felvásárolják a csődbe ment szállodákat éttermeket jó olcsón.

Nem kell tehát semmit csinálni csak várni a NER keselyűknek, körözgetni a legyengült áldozat fölött, majd ha kimúlt, akkor jöhet a lakoma. Récsől és Tiborc ott lesz az elsők között.......XDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.11.19 09:23

El kell menni gyárakba dógozni, ha nem megy a bót.
Van olyan ismerősöm, akinek 3 kocsmája volt anno, majd amikor Orbán kiütötte a dohányárusítással meg a nyerőgépekkel, akkor kettőt eladott, s a maradék egyből meg kajáldát csinált. Abban dolgozik 2 alkalmazott, a tulaj meg elment egy multihoz.
Van megoldás, csak dolgozni kell ugye? Tulaj maradt, és dolgozik gyárban. Tele van a töke a gyárral, de gyűri a f@szi. :-)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html