Év terméke díj: a hatóság nem hagyja, hogy megtévesszék!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Product Of The Year Hungary Kft. díjazási rendszerére és annak kommunikációja módosítására vonatkozó vállalásait, amellyel a fogyasztók számára egyértelművé válik majd az Év Terméke Díj tartalma - közölte a GVH, amely a cég kötelezettségvállalására tekintettel nem szabott ki bírságot.
Domokos Erika, 2020. február 20. csütörtök, 14:54
Fotó: Shutterstock

A GVH versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálta, hogy az Év Terméke Díj - A fogyasztók döntése alapján című megjelölés (logó) nyomán a fogyasztók milyen tartalmat köthettek a díjhoz, és ehhez képest hogyan működött a díjazási rendszer - írta a versenyhivatal közleményében.

Ez nem az ár-érték arányról vagy a minőségről szól

A hatóság álláspontja szerint a díjazás és logója azt a képzetet kelthette a vásárlókban, hogy a megjelöléssel ellátott terméket széles körben végzett, valós tapasztalatokon alapuló piackutatás eredményeként, az adott termékcsoport piacán megtalálható valamennyi termék közül választották legjobbnak. A díjazás rendszere ugyanakkor kizárólag a termékinnovációra fókuszált, így nem vett figyelembe olyan, a fogyasztók számára lényeges és alapvető szempontokat, mint az ár (ár-érték arány), a minőség vagy a megbízhatóság - ez pedig a GVH szerint valószínűsíthetően rontotta a fogyasztók tájékozott döntési lehetőségét a jutalmazott termékekkel kapcsolatosan.

Megígérték, változtatnak

A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Product Of The Year Hungary Kft. kötelezettségvállalási nyilatkozatában vállalta, hogy a GVH kifogásai alapján a díj címét a következőre módosítja: Év Terméke Díj - innovatív termékek lakossági kutatása alapján, továbbá kiegészítő és helyreigazító információkat tesz közzé honlapján, amelyek világosabbá teszik a logó üzenetét.

A cég emellett új belső eljárásrend bevezetését is vállalta, amelynek keretében szigorítja díjazási rendszerét, azaz, ezentúl több terméket vet össze, és nagyobb súllyal veszi figyelembe a tapasztalaton alapuló fogyasztói véleményeket. A társaság képzést szervez munkatársainak, valamint honlapja szakmai aloldalán és egy nyilvános fórumon is felkelti a piaci szereplők figyelmét a GVH elvárásai iránt. A cég vállalta azt is, hogy vállalkozáscsoportjának tagjainál is kezdeményezi belső megfelelési programok bevezetését, a díjazási rendszerek felülvizsgálatát és a munkatársak részvételét a képzésen.

A cég a díj nevének módosítását követően független piackutatóval végeztet felmérést a fennmaradó aggályok és a lehetséges fogyasztói értelmezési problémák kiszűrésére a termékek pályáztatáson alapuló díjazásáról, majd a tapasztalatokat beépíti belső eljárásrendjébe - írta közleményében a GVH.

A GVH elfogadta a kötelezettségvállalást, így nem állapított meg jogsértést.

HOZZÁSZÓLÁSOK