Ez lehet idén a sláger a lakáshiteleknél

A CIB Bank folyamatosan növekvő keresletet tapasztal a kínálatában elérhető, 5 vagy 10 évre rögzített kamatperiódusú minősített fogyasztóbarát lakáshitelek (mfl) és a teljes, 10 vagy 15 éves futamidőre fix kamatozású lakáshitelek iránt - adta hírül a bank.
Domokos László, 2018. március 28. szerda, 19:03
Fotó: NorthFoto

Az MNB adatai szerint 2017-ben a lakáshitel-igénylések 46 százaléka változó vagy legfeljebb egy éves kamatfixálású kölcsönre vonatkozott . A CIB várakozásai szerint idén jelentősen megugrik majd az éven túli kamatfixálású konstrukciók súlya az új szerződéseknél, akár a 70 százalékot is elérheti a piacon.

Jelenleg a kamatok történelmi mélyponton vannak, ezért vélhetően a következő időszakban várható ezek növekedése, ráadásul az elemzők többsége 2019-től már a Bubor emelkedését várja, ez pedig azt is jelenti, hogy a hitelkamatok is emelkedhetnek. Ilyen piaci környezetben érdemes a kiszámítható és igen kedvező feltételek mellett elérhető, hosszabb időszakra vagy akár a teljes futamidőre rögzített kamatozású lakáshitel-konstrukciók valamelyikét választani.

Azok pedig, akik már megtalálták az áhított lakást, az előzetes értékbecslési szolgáltatás igénybevételével a hitelkérelem benyújtása, illetve az adásvételi szerződés megkötése előtt megrendelhetik a CIB Bankon keresztül a kiválasztott ingatlanhoz az értékbecslést, mely során meghatározásra kerül az ingatlan értéke, és amelyből kiindulva kiderül, hogy mekkora összegű kölcsön felvételére lehetnek jogosultak, amennyiben az egyéb hitelbírálati, jövedelem elvárási feltételeknek is megfelelnek.

Az ingyenes és kötelezettségmentes Előminősítő szolgáltatás pedig azoknak jöhet jól, akik még keresik álmaik lakását: ennek keretében az érdeklődők jövedelmi helyzete alapján a bank előre megmondja, hogy mekkora kölcsönösszeget tud adni. Az előminősítő levélben meghatározott összeg 6 hónapig érvényes, így a lakáskeresőknek ennyi idő áll rendelkezésükre, hogy kiválasszák a megvásárolni kívánt ingatlant. Ha ez megtörtént, elég benyújtani a bankhoz az ingatlanra kötött adásvételi szerződést: nincs újból szükség a jövedelmi adatokat tartalmazó dokumentumok bemutatására - olvasható a bank közleményében.

Fotó forrása: Northfoto.

HOZZÁSZÓLÁSOK