Fejlesztett és munkaerőt keres az Emerson Fehérváron

Felavatták az amerikai központú Emerson új gyárát Székesfehérváron csütörtökön. Az olaj-, energetikai és vegyipari beszállító vállalat szelepautomatizálási üzletágának új egységénél száznál többen fognak dolgozni.
MTI-Eco, 2012. szeptember 20. csütörtök, 17:16
Fotó: Napi.hu

Az Emerson Process Management szelepautomatizálási üzletága (Valve Automation Business Unit) indított új gyárat Székesfehérváron. A próbaüzem 2012 februárjában indult - közölte Mátrai Ferenc ügyvezető igazgató. A fejlesztéstől azt várjuk, hogy a cég jelentősen növelni tudja részesedését a szelepműködtető szerelvények európai piacán, ahol központi szerepet tölt be a hatezer négyzetméteres székesfehérvári gyár - mondta Mátrai.

A cég székesfehérvári üzemeiben jelenleg 570 munkavállalót foglalkoztatnak, 90 százalékuk saját állomány, a többi kölcsönzött munkaerő. Az új gyáregységben ötvenen dolgoznak, de a gyártás felfutásával, jövő januárra az összlétszám meghaladja majd a hatszázat, az új üzemben pedig száznál többen fognak dolgozni - mondta az ügyvezető igazgató.

Munkaerőt keresnek

Mátrai Ferenc hozzátette: leginkább képzett munkaerőre (lakatosokra, esztergályosokra) van szükségük a gyártás során, mert nagyon magasak a minőségi elvárások azokban a veszélyes üzemekben, ahol használják a cég termékeit. Ebből következően komoly követelményeket támasztanak beszállítóik felé, amelyek egy része magyarországi vállalkozás, de a környező országokban is vannak partnereik. A végfelhasználók között olyan nagyvállalatok vannak, mint a Texaco, a Chevron, a British Petrol vagy a Mol.

Az üzem legkisebb terméke 500 kilogrammos, a legnagyobb 9,6 tonna súlyú. Jelenleg kizárólag az európai piacra gyártanak, de szeretnének nyitni Észak-Amerika és a Közel-Kelet felé. A tervek szerint a következő pénzügyi évben mintegy hatszáz szerelvényt értékesítenek.

Cser-Palkovics: a szakmunkásokra kiemelkedő egzisztencia vár

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a gyáravatás kapcsán elmondta, olyan termékeket gyártanak Székesfehérváron, amelyeket Európában sehol. Szerinte ez a fejlesztés azt mutatja, hogy a nagy hozzáadott értéket előállítani képes szakmunkásokra mindig szükség van, és kiemelkedő egzisztencia vár rájuk. "Mindez munkát ad a városvezetésnek is, mert a középiskolai és egyetemi képzésnek igazodnia kell a munkaadók igényeihez. Ennek egyik lépése a Pannon Egyetem által elindított fehérvári mérnökképzés, amelyről az Emerson is tárgyal az intézménnyel" - tette hozzá a polgármester.

Az Emerson cégcsoport 24,4 milliárd dolláros éves forgalmat bonyolít le világszinten, ebből az Emerson Process Management divízió 6 milliárd dollárt állít elő. A székesfehérvári gyár árbevétele 14-15 milliárd forint évente. A most átadott új üzem jövő évi árbevételi terve nem éri el az egymilliárd forintot.

Az Emerson Process Management 1994 óta működik Székesfehérváron, elsősorban energetikai cégeknek gyártanak szabályozó szelepeket. Két éve a back-office üzletágat is Székesfehérvárra telepítették. A mostani fejlesztés saját forrásból valósult meg, ahhoz állami támogatást, pályázati forrást nem vettek igénybe.

HOZZÁSZÓLÁSOK