Így költ el milliárdokat a kormány kommunikációra

Kiderült, mennyi költött reklámra tavaly év végén a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. Több mint hárommilliárd forint összértékben jutott munkákhoz a Network 360 Kft.
Napi.hu, 2016. február 23. kedd, 11:36
Fotó: Napi.hu

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) közzétette, hogy a 25 milliárd forint keretösszegű, központosított kommunikációs közbeszerzés keretében mekkora összeg felhasználásáról döntött tavaly év végéig. Öt eredményesen zárult eljáráson összesen 2,629 milliárd forintért kötöttek október-decemberben szerződéseket, a legnagyobb megbízás - három tenderen 1,604 milliárd forintért - az Egyesült Reklám Konzorciumnak jutott, amelynek tagja a Network 360 Reklámügynökség Kft. (korábbi nevén HG 360 Kft.) és az Affiliate Network Kft. - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő (KHF.hu) adataiból.

A 2011 augusztusában bejegyzett Network 360 Kft. és a 2009 szeptemberében alapított Affiliate Network Kft. a cégadatok szerint jelenleg Csetényi Csaba tulajdonában van.

E konzorciumot választották ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) számára pr- és kreatív munkák ellátására és médiafelület vásárlására, a Diákhitel Központnak médiafelület vásárlásra, valamint a "betelepítési kvótáról és a növekedésösztönző csomagról szóló kommunikációs kampányok feladatainak ellátására". Az utóbbi munka megrendelője a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda, a közbeszerzés lebonyolítója az NKH volt. Az 1,2 milliárd forint értékű közbeszerzésen egyedüli ajánlattevőként nyert a Csetényi-cégek alkotta konzorcium.

Mint ismert, a NKH 2015 július végén választott ki három konzorciumot, amelyekkel keretmegállapodást kötött nettó 25 milliárd forint keretösszeg erejéig, de legkésőbb egy évre a kormányzati kommunikációs feladatok ellátására. Közülük - a közbeszerzés szabályai szerint egy újabb ajánlattételt követően - választják ki, hogy egy-egy konkrét munkára mely cégekkel kötnek szerződést. A keretmegállapodás résztvevője az Egyesült Reklám Konzorcium mellett a Trinity-Sprint Konzorcium (Trinity Communications Kft. és Sprint Nyomdaipari Kft.), valamint a Mindshare Médiaügynökség Kft., a HAB Advert Kft. és a Goodwill Communications Kft. alkotta konzorcium.

A központosított közbeszerzése nyertesei*
FeladatSzerződéskötés időpontjaNyertesSzerződés nettó értéke (millió Ft)
Pr, kreatív és gyártási munkák ellátása és médiafelület vásárlás az Emmi részére2015. október 27.Network 360, Affiliate Network275,6
Médiafelület vásárlás a Diákhitel Központ Zrt. részére2015. december 4.Network 360, Affiliate Network129
A betelepítési kvótáról és a növekedésösztönző csomagról szóló kommunikációs kampányok feladatainak ellátása (a Miniszterelnöki Kabinetirodának)2015. november 30.Network 360, Affiliate Network1200
Az elektronikus személyazonosító igazolvány bevezető kommunikációs kampánya (a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának)2015. december 19.Mindshare, HAB Advert, Goodwill Communications59,8
Az állampapírok értékesítésének támogatására kommunikációs szolgáltatások (az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nek)2015. december 22.Mindshare, HAB Advert, Goodwill Communications965
*a NKH kommunikációs közbeszerzése második szakaszának nyertesei, Forrás: KHF.hu, TED

Csak egy ajánlat volt

A migrációval kapcsolatos kampányok lebonyolítására korábban már háromszor is a Network 360-at, illetve régi nevén HG 360-at választotta ki a kormányzat; egyedüli ajánlattevőként, az alábbi közbeszerzések eredményeként (ezek a központosított kommunikációs keretmegállapodáson felüli tételek):

1. Kiíró: Miniszterelnökség
- Feladat: vállalkozási keretszerződés keretében nemzeti konzultáció elősegítését célzó kommunikációs kampány médiavásárlási és call center szolgáltatási feladatainak ellátása
- Keretösszeg: nettó 300 millió forint
- A döntés időpontja: 2015. május 21.

2. Kiíró: Nemzeti Kommunikációs Hivatal
- Feladat: vállalkozási keretszerződés keretében a migrációs helyzettel kapcsolatos belföldi tájékoztatási feladatok ellátását célzó kommunikációs kampány lebonyolítása
- Keretösszeg: nettó 300 millió forint
- A döntés időpontja: 2015. szeptember 17.

3. Kiíró: Nemzeti Kommunikációs Hivatal
- Feladat: vállalkozási keretszerződés a migrációs helyzettel kapcsolatos belföldi tájékoztatási feladatok ellátását célzó online, online közösségi média és televíziós kommunikációs kampány
- Keretösszeg: nettó 300 millió forint
- A döntés időpontja: 2015. október 15.

Halkó Gabriella cége is feltűnt a Network 360 alapításánál
A Céginfo.hu adatai szerint a Network 360 Kft.-t 2011 augusztusában HG 360 Kft. néven alapította három tag: a HGY Invest Kft. (akkor Csetényi Csaba és Krskó Tibor érdekeltsége, most csak Krskóé), a jelenleg kényszertörlés alatt lévő Next Point AG Magyarország Kft., valamint a Jáksó László többségi és Halkó Gabriella kisebbségi tulajdonában lévő Art&Title Produkciós Kft. Mindössze egy nap eltelte után lecserélték a tulajdonosok közt a HGY Investet egy, a közvetett tulajdonában lévő Epicure Events Kft.-re. A Next Point és az Art&Title kevesebb mint négy hónap után kiszállt a cégből. Az Epicure Events Kft. után, 2015 októberétől van Csetényi Csaba egyedüli tulajdonában a Network 360.

A vállalkozás nettó árbevétele 2013-ban 750 millió, 2014-ben 589 millió forint volt. Csetényi Csaba lakcíme a II. kerületi Pasa Parkban van bejegyezve.

Halkó Gabriellát januárban nevezte ki gazdasági igazgatóvá az Andrew G. Vajna által megvásárolt TV2. Az Index szerint a Halkóhoz köthető cégek az elmúlt években több műsort is gyártottak az állami tévének, többek közt a Ridikült. Halkó egyik cége, a Brand Lab Kft. a közelmúltban azzal került a sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy közel 300 millió forint összértékű festményeket kölcsönzött ki a Szépművészeti Múzeumtól. Az Átlátszó másfél éves pereskedés után tudta meg, hogy a képeket a Szerb utca 9. szám alatt tárolták, abban a házban, amely előtt gyakran lefotózták különböző médiumok Habony Árpádot.

Máshol is sikeres a Network 360

A 25 milliárdos keretmegállapodáson kívüli, egyik NKH-tenderen is sikeresen szerepelt októberben a Network 360: az EU társfinanszírozásával megvalósuló kormányablakok működésének bemutatására és népszerűsítésére szóló, gyorsított meghívásos eljáráson, egyedüli ajánlattevőként nyert. A szerződés értéke nettó 1,574 milliárd forint. A közbeszerzést a Miniszterelnökség nevében bonyolította le a NKH.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) tavaly decemberben hat ajánlattevő közül választotta ki a Network 360-at. A cég feladata a "BGYH hirdetéseinek és pr-anyagainak megjelentetése a nyomtatott, elektronikus és közterületi médiában, médiavásárlás, szükség esetén médiatervezés a rendelkezésre álló nettó 150 millió forint keretösszeg erejéig".

A Magyar Olimpiai Bizottság tavaly novemberben három ajánlattevő közül választotta ki és bízta meg - nettó 360 millió forintért - a Network 360 és az Affiliate duóját az "olimpiai eseményekhez kapcsolódó médiakampány tervezésére, lebonyolítására, ennek keretében jubileumi rendezvények és médiakampány lebonyolítására.

Az NKH tavaly lebonyolított közbeszerzései között van például a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. nevében kiírt eljárás is, amelyen médiavásárlásra és médiatervezésre a MyAd Marketing Kft.-t választották ki decemberben, a szerződés értéke nettó 150 millió forint.

A "Földet a gazdáknak!" programmal kapcsolatos kommunikációs kampány lebonyolítását az NKH októberben a MindShare Médiaügynökség Kft.-re bízta nettó 157,5 millió forintért. A közbeszerzés kiírása nem volt nyilvános, a hirdetmény közzététele nélküli eljárást "előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősséggel" indokolták.

A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. részére a Várkert Bazárhoz kapcsolódó pr, kommunikációs, marketing és sajtófigyelési feladatok ellátását az NKH a Young and Partners Kft.-re bízta szeptemberben, nettó 24,8 millió forintért.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Daniel Dakota, 2016.02.23 14:08

@ptiszai: Hiába faszkodsz itt, ostoba bolsi: amíg nem vagytok képesek a normális, objektív tájékoztatásra - márpedig nem vagytok azok - addig nem várhatjátok el, hogy a kormány ne költsön milliárdokat el a tájékoztatásra.

Klönösen, ha valóban fontos, sok ember életére kiható intézkedésekről tájékoztatnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.02.23 13:37

Ez a legkellemesebb módja a pénz össze-vissza csatornázásának.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszai, 2016.02.23 13:37

@Daniel Dakota: Bolsi fideszesek vagytok ti!
Ti voltatok többségében MSZMP tagok.
Hihetetlen hogy van aki ezt a reklám mutyit képes megvédeni.
Te megvéded!
Ki a fasz vagy te aljadék bolsi fideszes?
Melyik fideszes politikus?
Az adófizetők pénzéről van szó!
Rohadék Fidesz ártod pártpénzből kampányoljon.
Titeket kell eltakarítani, csak kár tesztek a Hazámnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Daniel Dakota, 2016.02.23 13:07

Sajnos kell, mert a bolsevista sajtótól nem remélhetünk objektív információkat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html