Így nőtt a szakadék a magyar boltok között - meglepő lista

A Blokkk.com elkészítette a boltok bérrangsorát, amely azt jelzi, hogy a fizetési különbségek nőttek. Az év vége okozott meglepetést is: az élre ugrottak a könyv- és a játékboltokban a decemberi keresetek. A turkáló pedig többet fizet a híradástechnikánál.
K. Kiss Gergely, 2018. február 27. kedd, 13:45
Fotó: Shutterstock

Továbbra is jókora különbségek vannak a bolti eladók, pénztárosok, árufeltöltők fizetésében. A magasabb minimálbérek a munkaerőhiánnyal együtt feljebb tolták ugyan a kereseteket, de a legjobban és a legrosszabbul fizető boltok közötti különbség nem csökkent, hanem nőtt az elmúlt öt esztendőben - olvasható a portálon.

Így 2017 decemberében a bérrangsorban első könyves és az utolsó halas bolt között 96 ezer forint volt a havi bruttó átlagkeresetek közötti különbség, ugyanakkor a 2013 januárjában első illatszeres és utolsó használt cikkes között csak 44 ezer forint.

A Blokkk.com évközi mozgások miatt választotta a havi, és nem az éves átlagok összehasonlítását, a boltos piac folyamatos növekedése pedig 2013-ban indult meg, így kézenfekvő volt innen számolni.

Nyomták a boltosok is a béremelést, de nem jutottak közelebb a többiekhez.

Nagyításért kattintson a képre!

Felfordulást hozott a karácsonyi bevásárlás?

Majd később kiderül, egyszeri száguldás-e a könyvesboltok és a játékkereskedések eladóinak keresetugrása. Kézenfekvő magyarázat lehet, hogy ebben a két bolttípusban a karácsonyi ajándékozáshoz kötődik a forgalom jelentős része, így nagyon kellett az eladó a boltokban, főleg decemberben.

A bérfizetési lehetőségekben természetesen szerepet játszik az értékesítés technikája, technológiája is. A nagyobb bért általában csak korszerű logisztika, technológiai rend mellett lehet kitermelni és kifizetni, ahol a különféle működési költségek így lejjebb szoríthatók. Nem véletlen, hogy a nagyáruházaknál folyamatosak a fejlesztések, ott vannak a weben, megtalálhatók a digitális világ korszerű technikái, például az elektronikus polccímke, önkiszolgáló pénztár.

Boltosok havi bruttó átlagbére (ezer Ft)
sorrendbolttípus2017 december2013 januárváltozás
1könyv260125+ 135
2játék257124+ 133
3illatszer249161+ 88
4ital246122+ 124
5sportszer234120+ 114
6bútor219144+ 75
7-8élelmiszer vegyes216139+ 77
7-8autószalon216147+ 69
9ruha198135+ 63
10benzinkút195135+ 60
11óra, ékszer186143+ 43
12használt cikk185117+ 68
13híradástechnika180122+ 58
14dohányáru174146+ 28
15pékáru172119+ 53
16-17ruhás piac169124+ 45
16-17élelmiszer piac169122+ 47
18zöldséges168119+ 49
19hús167118+ 49
20hal164126+ 38
Forrás: KSH, Blokkk.com

 

HOZZÁSZÓLÁSOK