Így veszi át a honvédség a kiemelt magyar cégek irányítását

Csütörtökön kezdenek dolgozni a 140, korábban kiválasztott cégben a honvédelem emberei. Beleszólhatnak például a gyártásba, logisztikába, de akár a pénzügyeibe is, igaz, utólag kártalanítják majd a céget - számolt be a Népszava.
Domokos László, 2020. március 19. csütörtök, 10:59
Fotó: Napi.hu

Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok - jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1-en szerdán. Benkő szerint péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.

Néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék. Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort. Eddig 140 vállalatot választottak ki, de honvédelmi miniszter szerint ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia. A kiválasztott cégeknél "nyomon követik és koordinálják a munkát" - fogalmazott a tárcavezető.

Titkos a céglista

Nem árulta el a Népszava érdeklődésére a Honvédelmi Minisztérium (HM), hogy melyik az a 140 létfontosságú cég, amelynek irányítását csütörtöktől átveheti a tárca. A miniszter arról sem akart megosztani információkat, hogy pontosan milyen módon szólna bele a honvédelem ezeknek a cégeknek az életébe.

Ebben a helyzetben szerencsésebb lenne, ha a tárca közölné, melyek az érintett cégek. Semmi értelme a titkolózásnak - véli Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára.

A honvédelmi tárca nevében Szabó István, a HM államtitkára korábban csak annyit közölt, hogy szolgáltató- és gyártókapacitások, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek tartoznak ebbe a körbe. Tegnap Benkő Tibor már a távközlési szektor cégeit is ide sorolta.

Sokféle jogot kapnak a katonák

Az állami működtetés feltételeit a 2011-es katasztrófavédelmi törvény szabályozza, ám meglehetősen nagy vonalakban. A jogszabály fokozatos "irányításszerzést" ír elő. Eszerint a kormány vészhelyzet esetén rendeletben előírhatja, hogy a termelési, ellátási és szolgáltatási kötelezettségek miatt mely cégek kötelezhetőek arra, hogy szerződést kössenek az állammal, illetve, hogy mely termékekről vagy milyen szolgáltatásokról kell szerződniük.

A helyzet súlyosbodása esetén közvetlen állami irányítás alá vonhatóak a cégek - ez történik most. Ilyenkor az állami szereplők belenézhetnek a cég könyvelésébe, jóváhagyhatják a cég kötelezettségvállalásait - írta a napilap. Ugyanakkor a jogszabály leszögezi, hogy az állami menedzserek csak a veszélyhelyzetet kiváltó, rendkívüli helyzettel összefüggésben dönthetnek a gazdálkodó szervezet hatáskörébe tartozó ügyében. Azaz: egy állami felügyelet alá kerülő gyógyszergyárban a járvány elhárításához szükséges gyógyszert gyártathat, ám például kozmetikai készítményt vagy étrend kiegészítőt már nem. A döntésekről az állami szereplőknek minden esetben írásban kell tájékoztatniuk a cég vezetését és a vészhelyzettel össze nem függő ügyekben nem hozhatnak döntést.

Végül pedig az államnak kötelessége kártalanítani a gazdálkodó szervezetet, illetve tulajdonosát, az állami döntéshozók rendelkezései által okozott veszteség miatt.

Ez áll a kormányhatározatban

A kormány felhívja a honvédelmi és a belügyminisztert a koronavírus elleni védekezés kapcsán azonosított, az ország
működéséhez szükséges létfontosságú állami és nem állami gazdasági társaságok vonatkozásában a honvédelmi
irányító törzs tagjainak a kijelölésére - olvasható a szerda este megjelent Magyar Közlönyben.

Emellett  a honvédelmi miniszter tájékoztatja az érintett gazdasági társaságokat az akciócsoport munkájába történő bevonásáról.

HOZZÁSZÓLÁSOK