Izzik a feszültség a magyar munkahelyeken - kemény tele lesz a cégeknek

Kétszázból mindössze öt cégnél sikerült lezárni a bértárgyalásokat 2020-ra vonatkozóan - számolt be a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Döbbenetesen alacsony szám, különösen, ha belegondolunk, ezek csak azok a cégek, ahol ennek a szövetségnek a tagszervezetei jelen vannak. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy arra számítsunk: a január idén is a sztrájkhelyzetről, sztrájkfenyegetésről fog szólni a gazdasági életben, és persze akár a közszférában is - figyelmeztet Bőhm Kornél, kríziskommunikációs szakértő.
K. Kiss Gergely, 2020. január 9. csütörtök, 12:47
Fotó: Getty Images

A következő hetek, vagy akár az első negyedév várható fejleményeit egyszerre sokféle erő dominálja, alakítja. A legmeghatározóbb továbbra is a munkaerőhiány miatti kiváló alkupozíció (kevésbé elegáns nevén: zsarolópotenciál) a munkavállalók részéről, hiszen a munkaadók nem kockáztathatják, hogy a kínkeservesen felvett, a cégnél eddig megtartott dolgozók elszivárogjanak, kedvezőbb ajánlatok után nézzenek - emlékeztet blogján a tanácsadó.

Ezzel ellentétes hatású ugyanakkor, hogy az ország gazdaságában rendkívül jelentős szerepet játszik a járműipar: több autógyár és számtalan autóipari beszállító dolgoztat nálunk, márpedig ebben az iparágban legalábbis lassulás, egyúttal bizonytalanság és kivárás látható.

A legtöbb sztrájkhelyzetről, belső feszültségről - átlagos hírfogyasztóként - még csak értesülni sem fogunk: a cégek törekednek arra, hogy "balhé" nélkül megússzák a tárgyalásokat, ne a sajtónyilvánosság előtt kelljen taktikázni, a sorok között üzengetni. Amikről kívülállóként értesülünk, az valószínűleg csak a jéghegy csúcsa lesz. Igaz ugyanakkor, hogy a mind a cégvezetés, mind a megszervezett dolgozói közösségek árgus szemekkel figyelik a többi vállalatnál zajló eseményeket, megvizsgálják, ki mennyire volt erős, kreatív, hatékony az érdekérvényesítésben, lehet-e "bezzeg" példákat dörgölni a tárgyalófél orra alá.

Bőhm szerint a cégvezetés jól teszi, ha mind a belső, mind pedig a potenciálisan szükséges külső kríziskommunikációra felkészül. Átgondolt és tudatos kommunikációval ugyanis a feszültségek részben megelőzhetőek, részben gyorsabban feloldhatóak - még akkor is, ha súlyos pénzügyi érdekek feszülnek egymásnak. Különösen igaz ez amiatt, mert 2020 kríziskommunikációs tendenciában a "dolgozó hangja", az employee activism abszolút előretörésben lesz - értékel.

A munkavállalók egyre hatékonyabb fellépése sok területen fogja befolyásolni a cégvezetés mozgásterét. Etikai, morális, fenntarthatósági, esélyegyenlőségi kérdésekben ugyanúgy követeléseket fognak megfogalmazni a munkatársak, mint ahogyan akkor, amikor a zsebükre megy a játék, vagyis a fizetések, béralkuk tekintetében. Kemény tele lesz a sok munkavállalót foglalkoztató szervezeteknek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2020.01.09 18:53

Éppen ideje volt már, hogy a munkavállalók helyzete javuljon. Ma már nem kell rettegni, hogy kirúgnak és utána nem lesz munka, lehet váltani, nem kell szarér'-húgyér' dolgozni. Aki ügyes, emellett akar és tud is dolgozni, egyre inkább megtalálja a számítását.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lezli, 2020.01.09 18:19

@na4:Hah ha ha, amit írsz, bla bla!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lezli, 2020.01.09 18:18

@Józsi2222: Keveset ír, mert akkor nem látszik annyira süsünek!

Válaszoljuk neki, hogy: Több munka kevesebb hozzászólás kedves nanégy!
Dolgozz többet, így több jut nyugdíjakra!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.01.09 18:08

@na4:
A szófosás iránti ellenszenved számomra már evidens.
Hiszen, ha több soros kommenteket írnál, azok már szófosások lennenek.
De így a kommentjeidre csak az mondható, hogy trotty.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.01.09 17:59

Krízis kommunikációs szakértő hahahaha. Blabla, hablaty, szófosás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html