Nagy leépítés az Electrolux-Lehelnél: fény derült a részletekre

Közel két hónapon át tartó egyeztetést követően szociális megállapodást kötött az Electrolux Lehel Kft. és dolgozói érdekképviseleteinek vezetősége. Döntés született a 2019. szeptember 10-én, az Electrolux Csoport által bejelentett szervezeti átalakítások végrehajtásáról. A jászberényi szervezet átalakításra 2020. február 1. és 2021. január 31. között kerül sor és legfeljebb 800 Electrolux munkatársat érint.
K. Kiss Gergely, 2019. november 26. kedd, 10:47
Fotó: Napi.hu

A tárgyalások eredményeképpen átfogó szociális megállapodás született. Arra törekedtünk, hogy ahol lehet a felmerülő egyéni igényeket is figyelembe vegyük. A megállapodásban megerősítettük többek között az új többletjuttatások bevezetését, a végkielégítést, illetve a felmondási időre járó bér mértékét, valamint a nyugdíjas és védett korú munkavállalók munkaviszonya megszűnésének feltételeit is" - idézi a svéd gyökerű vállalat közleménye Antal Csabát, az Üzemi Tanács és a Központi Üzemi Tanács elnökét.

Dolgozói többletjuttatások

A tárgyalássorozat első közös vívmánya volt, hogy 2019. szeptember 1-től a havi jelenléti bónusz és termelési bónusz összegét bruttó 50 ezer forinttal megemelte a munkáltató. Így, havi többletjuttatásként akár havi bruttó 76 ezer forintot vihetnek haza a jászberényi telephelyen dolgozó saját- és kölcsönzött fizikai munkavállalók.

A végkielégítés mértékét a vállalat hatályos Kollektív Szerződése alapján rögzítették. Antal Csaba kiemelte, hogy a végkielégítés mértéke a dolgozók javára jelentősen eltér a Munka Törvénykönyvében meghatározottól, s a végkielégítés számításának alapja nem a távolléti díj, hanem az ennél jóval kedvezőbb átlagkereset. Jelentős pozitívum az érintett kollégák számára az is, hogy a felmondási idő tekintetében a felmondási idő teljes egészére felmenti a munkáltató a dolgozóit, nemcsak a felmondási idő felére.

Emellett a munkáltató az átszervezés alá kerülő szervezeti egységek fizikai és szellemi dolgozóinak elkötelezettségét a megállapodásban foglalt feltételek mentén további két, vagy három havi átlagkeresettel honorálja.

Elhelyezkedést támogató program

A társaság szerint kiemelten fontos volt mindkét fél számára az érintett munkatársak elhelyezkedését támogató program feltételeinek biztosítása is. Az Electrolux Lehel Kft. már előzetesen kapcsolatba lépett számos térségbeli munkaadóval, felmérve jövőbeli foglalkoztatási igényeiket és a lehetőségeket. A megyei kormányhivatallal és egy külső tanácsadó céggel együttműködve pedig arra törekszik, hogy az átszervezésben érintett dolgozók mielőbb elhelyezkedhessenek. Az álláskeresőket munkaerőpiaci információs napok állásbörzék, álláskeresési tréningek, csoportos és egyéni képzési lehetőségek, a munkaviszony ideje alatt megszerzett kompetenciákat igazoló tanúsítványok keretében támogatják.

Az Electrolux Group 2019. szeptember 10-én jelentette be, hogy közel 100 millió eurós befektetést tervez a nyíregyházi hűtőgépgyárában annak érdekében, hogy növelje felső kategóriás termékportfóliójának versenyképességét és biztosítsa a fenntartható, profitábilis növekedést. Ez a legnagyobb volumenű Electrolux-beruházás Magyarországon, mióta a cég 1991-ben megkezdte működését az országban. Ezzel egyidőben a porszívógyártás és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős része Jászberényből külső partnerekhez kerül.

A jászberényi szervezetátalakítás tervét az Electrolux a vállalat üzemi tanácsával is egyeztette, a dolgozói érdekképviseletek vezetőivel külön szociális megállapodást kötött. A jászberényi szervezet átalakításra 2020. február 1. és 2021. január 31. között kerül sor és legfeljebb 800 Electrolux munkatársat érint.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Mekelekke, 2019.11.27 10:15

@antitroll: "A korroziot gyorsitja a galvan hatas es a vizhomerseklet."

Egy tökéletesen korrózió védett felület (régi fajta Hajdú bojlerek "korszerűtlen" védőrétege) korróziós sebessége NULLA. A nullát nem lehet gyorsítani, tehát nem gyorsítja sem galván hatás, sem hőmérséklet. Amikor a korrózióvédett felület hiányos ("korszerű" védőrétegek), akkor kezd el dolgozni az anód és amikor az anód is elfogy, akkortól számít a tartály lemezvastagsága.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.11.27 07:20

@Mekelekke: a sok sznob hülyének már wifi.s bojler kell, nem úgy van az ám hogy épp a bojlert ne tudja a telefonjáról baszogatni. Aztán jön a meglepi hogy az olcsóbb vezérelt áramról nem is lehet használni :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.11.27 03:37

@Mekelekke:
A bojlerek ido elotti korroziojat sok esetben maguk a tulajdonosok es a vizhalozatuk okozza.
Korabban irtam, hogy tobb ingatlanom van es ket villanybojlerem van.
Az egyik Hajdu es 12 eves, a masik 10 eves Fagor. Nem szorulnak cserere...
A korroziot gyorsitja a galvan hatas es a vizhomerseklet. Elobbi megfelelo halozat kialakitasaval, utobbi max 70 fokra allitassal teljesitheto.
Es vegul: nem hanyagolhato el a karbantartas, az anod csereje.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mekelekke, 2019.11.27 00:11

Éppen villanybojlert szeretnék vásárolni, de állítólag már nem gyártják az ismert megbízható bojlereket, helyettük a gyárban "korszerű sebességgel rozsdásodó" (5 év és már csepeg) bojlerek készülnek. Szar minőségű bojlert számos gyártó készít, csak azért se Hajdút fogok venni.
Tetszettek volna nem lesilányítani a minőséget, akkor most nem kellene 800 embert kirúgni, mert ma már egész Európában Hajdú bojlere lenne mindenkinek, aki tudatosan 30-40 évre szeretne bojlert vásárolni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html