Nagy a baj - 30 ezerrel többért se találni eladót

Hiába nőtt egy év alatt 30 ezerrel a boltosok bére, a dolgozók száma nem nőtt, továbbra is nagy hiány van pénztárosból, eladóból és árufeltöltőből.
Domokos Erika, 2017. július 21. péntek, 13:10
Fotó: Napi.hu

Szinte minden boltos pénztárost, árufeltöltőt, vagy éppen eladó keres. De úgy látszik, a boltos fizikai dolgozók bérének 20 százalékos emelése kevés volt az elmúlt egy esztendőben, hiszen 2016 májusában még csak 158 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset, ami januárra 183 ezer forintra kúszott fel. De ez is kevés volt, így májusra már 189 ezer forintnál tartottak a boltosok; egy év alatt 20 százalékkal, több mint 30 ezer forinttal emelve a béreket - olvasható a blokkk.com-on.

A szakszervezet azt mondja, még több kell, csak azt nem árulja el, hogy miből, hiszen a bevétel emelkedésének üteme 5 százalék alatt mozog, tehát negyede a bérnövekedés tempójának - jegyzi meg a cikk írója.

A létszám 2017-ben év közben nem nőtt. A bolti kiskereskedelemben a nagyobb - a négy főnél többet foglalkoztató - boltok dolgozóinak létszáma január-május között félezerrel csökkent, a fizikai dolgozóké pedig ezer fővel.

Az élelmiszerboltokban is kevesebben dolgoznak, de a ruházati, villamos háztartási készülék, használt cikk, vagy éppen a sportszer üzletek sem találtak több eladót. A bútorboltosok jobban állnak a munkaerő toborzásban, de ott magasabbak a bérek a boltos átlagnál - írja a blokkk.com.

Létszám (a 4 főnél nagyobb vállalkozásoké, fő)
BolttípusÖsszlétszám jan.Összlétszám máj.Fizikai dolgozók jan.Fizikai dolgozók máj.
Boltok összesen195 771195 067140 682139 641
Élelmiszer86 12985 28764 84964 183
Híradástechnika4 2414 2462 5952 564
Villamos készülék2 8812 8641 8011 773
Bútor4 9395 1443 5153 658
Ruházat11 59111 5688 3588 267
Illatszer5 8435 8744 9404 951
Használt cikk2 0231 9591 6201 572
Sportszer794762598568
Játék785564949735
Könyv1 7141 709895914
Forrás: Forrás: blokkk.com/KSH

A nagyáruházaknál nagyobbak a bérek, így tűnik, a létszámhiány nagyobbrészt a kisboltosok vesszőfutása. Erre utal, hogy az elmúlt fél évtizedben 15 ezerrel csökkent a kisboltok száma, ennyien nem bírták a versenyt és ennek feltehetően nincs még vége.

A munkaerőhiány gyökere az, hogy a magyar gazdaság nem tudott a versenyképességben felzárkózni és az alacsonyabb béreket feltornázni, mert annak ez lenne a feltétele. Így viszont több százezer - ki tudja mennyi - dolgozó a határon túl keresi a kenyérre valót, ahol nem néhány tízezer forint a bérkülönbség - írja a blokkk.com.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2017.07.21 17:37

@Bahnsteig_Eins: jó kis cba reklám lehetne akár :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.07.21 17:35

@rotaryfun: eljöhet az idő, mikor az államtitkárokat kell kivezényelni eladónak, hogy kiszolgálják a nyuggersereget a közértben...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.07.21 17:32

még szerencse hogy államtitkárt azért találnak, pedig lassan abból is lesz annyi mint bolti eladóból
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.07.21 16:28

Meg lehet próbálni 100K-val többért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.07.21 16:19

Még szerencse hogy a "magyar üzletlánc" élen jár a dolgozók megbecsülésében és példát mutat másoknak :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html