- Milyen jelenleg a tranzakciós piac, mennyire keresettek a magyar cégek?

Sefer Iván: Az utóbbi hónapokban nagyobb lett a piaci aktivitás, így kijelenthető, hogy idén is jó irányba mutatnak a folyamatok. Ennek egyébként több oka is van: bizonyos szektorokban és az iparági szereplők körében sikerült levonni a válság okozta sokk konzekvenciáit, így pedig megnőtt a befektetői bizalom.

A másik tényező a régió vonzó jellege. Európa messze nem tekinthető ilyen szempontból egységesnek, és a legfejlettebb nyugati EU-államokat számos probléma terheli. Ezek közül említhető például a Brexit, a terrorfenyegetettség, az olasz bankrendszer és a déli, mediterrán államok szinte általános pénzügyi gondjai. Ebből a szempontból nézve, mára kijelenthető, hogy nemigen van másik olyan térség, melynek stabilitása vetekedhetne a közép-kelet-európai térséggel. Ráadásul a régióban megtalálható a képzett munkaerő, kialakult már az intézményrendszer, a stabil, megbízható a jogi környezet és a gazdasági kultúra is. Mindezek felett a térség mentes az extrém politikai és gazdasági kilengésektől. Éppen ezért mondom azt, hogy a közép-kelet-európai régió az egyik sztár befektetési célponttá kezd válni.

Kép: Sefer Iván: Régiónk az egyik sztár befektetési célponttá kezd válni

A befektetések növekedése mellett szól az is, hogy amíg a válság során a piaci szereplők visszamentek a klasszikus, biztonságot nyújtó területekre, mint például a német államkötvény és az arany, addig mostanra már elkezdenek egyre jobban körülnézni és lehetőségeket keresni. Sok likviditás "keresi a helyét" a világban, nagy az igény a kedvező hozamszintek iránt.

Bányai András: Ráadásul az általuk elkölthető pénz mennyisége is nőtt, hiszen a válság kitörése óta azért sokan tudtak pénzt keresni. Ehhez hozzájönnek a könnyen elérhető, nagyon alacsony kamatú hitelek, amit akvizíció-finanszírozásra lehet fordítani, illetve az is, hogy akinek még 2008-2009 során netán forrása is maradt, az már elkezdte elővenni a "paplanból", ők már egy ideje úgy érezhetik, hogy eljött az idejük.

S.I.: A magyar piac mellett szól az is, hogy általánosságban nézve itt vélhetően nincs olyan lufi, mint más országokban. Elég csak az ingatlanárakat megnézni: ezek Bécsben, de még Prágában is jóval a magyar átlag felett vannak, és hiába emelkednek egy ideje folyamatosan a hazai árak, a különbség még mindig szemmel látható. Viszont mindig lesz egy szint, amikor az adott területekre túl sok pénz áramlik be, ami felveri az árakat, így a befektetők egy része inkább az alternatívákat kezdi keresi.

- Mik lehetnek most a régióban befektetők célpontjai?

S.I.: Például Magyarország. Rajtunk kívül a szlovákok, illetve a csehek és kisebb mértékben a Balkán és Románia. Eddig a befektetőknek jellemzően Varsó volt a célpontjuk a lengyel gazdaság mérete és ellenálló-képessége miatt. Azonban Varsó is kezd minden tekintetben túlárazottá válni, így újabb célpontok felé kacsintgatnak. Érdekesség, hogy a befektetőknek általában van egyfajta meggyőződésük, illetve metodikájuk, mely alapján két, maximum három országot választanak ki. Kizárólag ezekre fókuszálnak, nagyon kevés az olyan befektető, aki az egész régióra, mint egységes lehetőségre és befektetési célpontra tekint.

- Korábban mégis azt lehetett mindig hallani, hogy az egész régiót egy egységnek tekintik a befektetők.

S.I.: A cseh, a szlovák és a magyar körülmények relatív homogének, így az adókörnyezet, a jogszabályi kiszámíthatóság és adott gazdasági teljesítmény nagyjából hasonló. De ha konkrét befektetésről van szó, akkor már szelektálnak.

- Magyarországgal kapcsolatban gyakori kritika a jogi bizonytalanság.

S.I.: Nem is igazán a jogszabályi bizonytalanság, hanem a túl sok változás állhat ezen kritika hátterében. Gyakran igen fontos jogszabályok változnak olyan rendszerességgel, ami nem feltétlenül követhető befektetői szemmel. Sokszor ráadásul úgy módosulnak ezen előírások, hogy az értelmezési kérdéseket is felvet, azaz nem mindig párosul minőségi kodifikációval, ami egyértelművé tenné a jogszabály változását. Ez pedig ad egy kis bizonytalansági faktort Magyarországhoz. Ez például sokkal fontosabb kérdés lehet, mint az EU-val kapcsolatos vitáink.

- Említette az adókörnyezetet is. Ebben van eltérés a régiós versenytársak között?

S.I.: Ebben a kérdésben nehéz generálisan összehasonlítani a rendszereket, mivel a nagy befektetéseknél szinte mindig felmerülnek az egyedi adókedvezmények. Vegyünk például egy autógyárat: a globális döntés során megnézik a lokációt, az infrastruktúra állapotát, hogy hogyan tudja a leendő gyár helyére vinni az alapanyagot, onnan a vevőhöz a készterméket, hogy milyen áron tud itt vásárolni, milyen munkaerőt tud mobilizálni, illetve persze az adózást, a biztosított kedvezmény mértékét. Amikor a régióban verseny van, nem okvetlenül az aktuális adórendszereket vetik össze, hanem azt, hogy milyen kedvezményt kaphatnak és ennek tükrében hogyan néz ki a teljes "csomag".

- Egyre gyakrabban hallani a képzett munkaerő magyarországi hiányáról. Ez mennyire befolyásol egy befektetési döntést?

B.A.: Komoly projektek múlhatnak azon, hogy csökken a kvalifikált munkaerő-felvétel lehetősége. A leginkább érintett szektor az IT, de a termelői cégekre is egyre nagyobb a hatása. Ennek pedig lehetnek olyan következményei, amiket ma még nem feltétlenül látni. Sok külföldi befektető választja éppen azért Magyarországot, mert - ha nem is elsődleges szempontként - de azt várja, hogy a frissen vásárolt céget tovább növelheti képzett munkaerővel. Ha ezt nem tudja megtenni, az akár a végső döntést is befolyásolhatja.

- A régióban is küzdenek hasonló gondokkal?

B.A.: Valamennyire igen, de az biztos, hogy nem akkora mértékben, mint Magyarországon.

S.I.: A társadalmi mobilitás minden országban megtalálható, van, ahol nagyobb mértékű, van ahol kisebb. Az életkor, az iparág és a képzettségi szint is mind-mind diverzifikálja a képet, a társadalmi mobilitás egy komplex kérdéskör és nem lehetséges egy egységes mérőszámot felállítani. A magasan képzett, fiatal értelmiség például könnyebben mozdul, mint az a réteg, ahol kevésbé számít a szaktudás.

B.A.: Minél kisebb az ország, annál inkább jellemző, hogy ha már valaki rászánja magát a költözésre, akkor inkább külföldre megy.

- Kik látnak lehetőséget Magyarországban?

B.A.: Kutatásunk szerint az elmúlt hat évben darabszámot nézve Anglia és az USA a legtöbbször benne van a top 5 befektető országban, fel-felbukkannak a németek is, de jellemző az is, hogy egy-egy régiós ország, például Lengyelország, vagy Csehország is megjelenik az első 5-ben.

S.I.: Rendkívül nagy a szórás, trendet nem nagyon lehet felállítani. Az biztos, hogy az amerikaiak nagyon jönnek fel, azok a komoly szereplők, akiknek néhány éve még nem okvetlenül értük el az ingerküszöbét, már itt kopogtatnak, és egymás után zárják a jelentős méretű tranzakciókat. Növekedett a távol-keleti érdeklődés is, a kínaiak rengeteg cég iránt érdeklődnek.

- Olyan előfordul, hogy úgymond kidőlnek a csontvázak a szekrényből?

S.I.: Sajnos ilyen eset is akad. Ami azért is szomorú, mert az ilyen esetek hosszútávon negatívan befolyásolják a befektetők hozzáállását a magyarországi ügyletekhez.

- Ilyen körülmények között mennyi üzletkötés jut Magyarországnak?

B.A.: A 2010-től kezdődő statisztikák azt mutatják, hogy regionális összehasonlításban minden évben a mezőny első felében végeztünk. Méreteikből adódóan Lengyelország és Törökország volt tipikusan az első két helyen, őket legtöbbször Csehország követte, mi pedig néha kicsit közelebbről, néha távolabbról követtük őket. Ebből a statisztikából az IT szektor tud kiemelkedni, ahol az elmúlt pár évben rendre megelőztük a cseheket. Magyarországon hosszú évek óta ebben a szektorban történik darabszámra a legtöbb tranzakció. Ezen kívül egyébként a feldolgozóipar, a különböző szolgáltatások és a pénzügyi szektor volt az, ami kiemelhető.

- Ez a statisztika kifejezetten a startupoknak köszönhető?

B.A.: Részben igen, ugyanakkor csak a publikus tranzakciókat tartalmazza a kutatásunk és tipikusan a kisebbeket nem hozzák nyilvánosságra, így azokból a statisztikánkban kevesebb szerepel. Egyébként a minden szektort átfogó régiós helyezésünket tekintve a startup hullám előtt is hasonló volt az összkép.

Bányai András: Startupjainkkal nem tűnünk ki a régióból, de jó úton vagyunk
Kép: Forrás: ITBusiness

- Magyarország mennyire van fenn a nemzetközi startup-térképen?

B.A.: A gazdasági adottsághoz és mérethez képest előkelő helyen vagyunk. Nem tűnünk ki a régióban, de nem azért, mert nem vagyunk elég erősek, hanem azért, mert a régió maga is rendkívül erős. Az észteknek például van egy Skype-juk, de a cseheknél és más országokban is lehetne olyan cégeket említeni, akik már elérték a sok százmillió eurós határt, akár árbevételben, akár cégértékben.

- Pénz van tehát, ahogy vannak startupok is. Mi kellene még?

B.A.: Alapvetően jó úton vagyunk, van értelme ezzel foglalkozni, hiszen a startup-szférából kinőhet valami. Az egyik első, ezt célzó program első fele zárult csak le, fókuszáljunk az ígéretesekre. Azon alapkezelőkhöz, akik ebben az első körben (ami 10 év, ugyebár) jól teljesítenek, fog áramlani további nem-EU-s forrás, és ami a program eredeti céljai között is szerepelt: feltehetően külföldi és hazai magánforrás is.

- Ha már pénzszerzés: az IPO, azaz a tőzsdei bevezetés mennyire lehet realitás Magyarországon?

S.I.: Ismert vélekedés, hogy egy működő tőkepiac sokat segíthet az adott ország gazdaságán és annak kilátásain. Londonban például nemcsak a nagyokra, hanem a kicsikre is figyelnek, amivel elég jó finanszírozási alternatívát tudnak nyújtani. A magyar tőkepiac hosszú ideje egyfajta szenvedő állapotban van. Bár mindig vannak kezdeményezések, hogy felélesszék ebből az állapotból és szélesedjen a paletta, kevés az igazi sikertörténet. Nagyon fontosak lennének azok az igazi és hosszú távú sikertörténetek, amelyek alkalmasak arra, hogy bizalmat ébresszenek a tőzsde iránt és ki tudják terjeszteni a befektetői kört, elérve olyanokat, akik eddig távolmaradtak a parkettől. Ilyenre azonban igen kevés példa volt az elmúlt időszakból.

- A Budapesti Értéktőzsde az utóbbi időszakban mégis a kkv-k felé nyitott, számolnak vele, hogy a kis cégek megjelennek a tőzsdén.

S.I.: Ez alapvetően egy jó irány, csak egyből fel kell tenni a kérdést: melyik az a magyar kkv, amelyik tőzsdeképes. Amelyik vállalati kultúrában, céges felépítésben, riportingban, pénzügyi adatok kezelésében, transzparenciában le tud tenni egy olyan csomagot, amely alapján egy befektető felelős döntést tud hozni. Ez egyébként nem csak technikai, hanem nagyban kulturális kérdés, a szemléletmódon és a megközelítésen kellene változtatni.

Problémát jelent az is, hogy sok cégnél egyszerűen nincs meg a második vonal. Egy emberen nyugszik az egész üzleti modell, ha vele bármi történik, úgy nemcsak a nyereségesség marad kérdés, hanem magának a vállalatnak a léte is. Hányszor hallottunk olyat, hogy a cégvezető a '70-es években megalapította a cégét, de a gyerekeit nem érdekelte a cégvezetés, ő pedig senkiben sem bízott a családon kívül, így képtelen volt továbbadni azt?

B.A.: A tulajdonosi és a menedzsment funkció máig nem különül el Magyarországon egymástól, ami folyamatos súrlódásokat és néha komoly gondokat okoz. Egy tranzakciónál könyörtelenül szembesül a tulajdonosi és a menedzseri funkciók közti különbséggel, ami ismeretlen helyzet a számára. Nagyon ritka az a példa, hogy a tulajdonos cégvezető komoly évek előkészítő munkája után kiválaszt egy független embert, akire aztán rábízza a valós döntéseket.

A legsikeresebb cégeknek ugyanakkor kevesebb a likviditási gondjuk, azaz nem biztos, hogy tőzsdére akarnak vonulni. Ide kapcsolódik, hogy a kockázati tőke megtalálta azt a szegmenst, amit az IPO-piac is ki tudott volna szolgálni. Nem ritka, hogy a befektetők kisebbségi részesedés mellé is elkérnek olyan jogokat, amikkel lényegében teljes döntéshozói pozícióba kerülnek. Márpedig az IPO lehetne egy olyan finanszírozási forrás, ahol valaki úgy tud bevonni pénzt a cége kisebb részérét, hogy ő marad kontrollban.

- Most azonban a tőzsdei színrelépés nélkül is pörög a tranzakciós piac, de ez így marad a Jeremie-program lezárása után is?

B.A.: Az eddigi alapkezelőknél várható egy nagy fordulat, hiszen ők most már nem a befektetésekkel kell, hogy foglalkoznak, hanem a portfoliótársaságok exitre készítésével. Ennek megfelelően most fog kiderülni, hogy mennyire csinálták jól a dolgukat, hiszen örök szabály, hogy befektetni, azaz pénzt adni valakinek sokkal könnyebb, mint eladni valamit. A nagyobb falat tehát most kezdődik és bár az első hatásokat láttuk, a tranzakciók jövőbeli száma meg fogja mutatni, milyen további hatással volt a Jeremie a magyar piacra.