Erre költik a cégek az MNB olcsó hitelét

Bár azt feltételezték, tűzoltásra használják majd a cégek az NHP Hajrá forrásait, nem így történt. Minden második forint beruházások finanszírozására megy - közölte az Erste Bank.
Herman Bernadett, 2020. július 21. kedd, 10:48
Fotó: Getty Images

Nagy lendülettel indult az NHP Hajrá hitelprogram kihasználása az Erste Bank ügyfeleinél, a pénzintézet július közepéig 20 milliárd forintot meghaladó értékben folyósított hitelt a vállalkozásoknak. A mikro-, kis- és középvállalkozásokkal kötött szerződések összege pedig a 30 milliárd forintot közelíti. A banknál eddig a kisvállalatok voltak a legaktívabbak: az Erste által kihelyezett források kétharmada ilyen cégekhez kötődik, míg a teljes hitelprogram keretében a kisvállalkozások esetében minden harmadik forint finanszírozást a pénzintézet ügyfelei vették igénybe.

Agrárcégek viszik főleg

Az ágazatok közül a mezőgazdaság részéről a legnagyobb az érdeklődés az NHP Hajrá iránt, a kihelyezett hitelek több mint 40 százaléka ebbe a szektorba ment, míg a második-harmadik helyen a feldolgozóipar és a kereskedelem áll 20-20 százalék körüli aránnyal - mondta el Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank kis- és középvállalati üzletágának igazgatója

A vállalkozásoknak jelenleg elsősorban forgóeszköz-finanszírozásra van szükségük, az Ersténél a kihelyezett hitelek közel felét ilyen céllal vették fel a cégek. A beruházáshoz kapcsolódó források többsége egyelőre a meglévő hitelek kiváltását szolgálta, míg mintegy harmada volt új hitel, a járványveszély csökkenésével azonban egyre több cégnél terveznek fejlesztést, új beruházást. A pandémiás helyzettel járó korlátozások feloldásával élénkül a gazdaság, ismét nő a lakossági fogyasztás. Emellett a támogatási rendszer adta lehetőségek is komoly impulzust adnak a gazdaság újraindulásához, a beruházások ösztönzéséhez. Mindezek eredményeként idővel a mérleg nyelve várhatóan mindinkább az új fejlesztések irányába mozdul el.

Az Erste 150 milliárdot helyezne ki

Az Erste Bank tervei szerint idén év végéig összesen 150 milliárd forintot helyezhet ki az NHP Hajrá keretében. A pénzintézet eredetileg 10 százalékos részesedést célzott meg a hitelprogramban, a kezdeti időszak eredményei alapján azonban végül közelebb lehet a 15 százalékhoz. Eddig több mint 150 ügyfél kötött összesen közel 400 hitel- vagy lízingszerződést a program keretein belül. Jelentős a kereslet a termék iránt, a következő hónapokban további növekedés várható a megkötött ügyletek számában - tette hozzá Szerdahelyi Róbert.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DrNemoda, 2020.07.21 11:05

Semmi sem változik. Áltlalános forgóeszközhiány, ezek felülértékeltsége, a rövidtávú hitelekkel a hosszútávú hitelek szolgálatának kiváltása, pályázati önrészek fedezetének igazolása, majd elköltése, stb. Mégis, mire vezet ez az önámítás ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html