A Telenor állami résztulajdonba kerülhet napokon belül

Hamarosan bejelenthetik, hogy új tulajdonos száll be a Telenor Magyarországba a jelenlegi cseh PPF befektetői csoport mellé. A 25 százalékos belépő egy magyar állami cég lehet, az érkezésével pedig névváltás is megvalósulhat.
Szabó Dániel, 2019. szeptember 20. péntek, 06:42
Fotó: Napi.hu

Még júliusban szellőztette meg a Népszava azt az iparági értesülést, hogy az Antenna Hungária Zrt.-n keresztül szerezne 25 százalékos részesedést a Telenor Magyarország Zrt.-ben a magyar állam. Akkor a lap azt írta, hogy Orbán Viktor kormányfő szeretné, ha még idén létrejönne az akvizíció.

A HWSW információi szerint pedig erre a napokban sor kerülhet, de legkésőbb pár héten belül hivatalosan is bejelenthetik, hogy az állami távközlési cég részesedést szerez a mobilszolgáltatóban. A Telenornak így másfél-két éven belül lenne egy újabb változás a tulajdoni szerkezetében: a korábbi norvég anyavállalat 2,8 milliárd euróért adta el kelet-közép-európai leányvállalatait a PPF-csoportnak még tavaly márciusban.

Most az informatikai szakportál szerint mivel az új tulajdonos kisebbségi részesedést szerez a részvénytársaságban, ezért a korábbi aggályok dacára biztosítottnak látszik, hogy a cég továbbra is piaci alapokon működik majd, az állam pedig szimplán pénzügyi befektetésként kezeli az ügyletet.

Viszont a megjelenése a mobilszolgáltatónál tőkeinjekciót is jelenthet, amely jól jön, a közelgő 5G-s frekvenciapályázatok előtt, mert így nagyobb licitálóképesség lesz mögöttük, mint a két rivális, a Vodafone és a Magyar Telekom hátterében. Az Antenna Hungária egyre több megbízást kapott az államtól: a Rogán Antal vezette kabinettminisztérium 30 milliárd forintos keretösszegre szerződött velük rendezvényszervezésekre. Emellett a társaság tőketartalékában - a 2018-as évről szóló mérlegük szerint - több mint milliárd forint volt.

Sőt, az is kapóra jött, hogy a spektrumárverést lebonyolító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) épp a napokban zárta ki a negyedikként megjelenő mobilszolgáltatót, a Digit, az eljárásból.

Így az esetleges Antenna Hungárián keresztüli bevásárlás lezárulhat a pályáztatásig, ugyanis még heteket csúszhat a tender, lévén a Digi megfellebbezte az eljárást. A tulajdonszerzés után névváltás is jöhet a társaságnál.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Arnika, 2019.09.20 18:19

Sőt, az is kapóra jött, hogy a spektrumárverést lebonyolító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) épp a napokban zárta ki a negyedikként megjelenő mobilszolgáltatót, a Digit, az eljárásból.
Ja, egészen véletlenül egy Telenoros vezető javaslata alapján lett a pályázati kiírás egy kicsit átalakítva. Nem is lóg ki a lóláb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html