Kilépett az internetről a magyar eMag

Az Extreme Digitallal nemrég egyesült eMaghoz is megérkezett a hibrid modell: utóbbi cég fizikai boltokkal terjeszkedik a magyar piacon.
Csernátony Csaba, 2020. június 24. szerda, 09:06
Fotó: Buksza blog

A közelmúltban egyesült az Extreme Digital és az eMag. Mindkét cég kiemelt szereplő az magyarországi online kiskereskedelemben, az Extreme Digitalnak már korábban is több hagyományos boltja is volt, a napokban pedig az eMag is megnyitotta az első budapesti üzletét. Ráadásul az Erzsébet körúton, az egyik Extreme Digital-bolttal szemben.

Jönnek az újabb üzletek

Az új üzletben bárki vásárolhat a kínálatból, emellett a bolt átvételi pontként is működik, azaz a cég online áruházából megrendelt termékeket is kérhetik ide a vevők. Az eMag 2013 óta van jelen Magyarországon, mostanáig azonban kizárólag e-kereskedelemben volt aktív, amelyben 2019-re piacvezető szerepet ért el. A társaság 2019-ben jelentette be, hogy fúziót hajt végre a webáruházzal és országos szaküzlet-hálózattal egyaránt rendelkező Extreme Digitallal, a korábbi piacvezetővel.

Várkonyi Balázs, az eMAG ügyvezető igazgatója, az Extreme Digital alapítója és vezetője azt mondta: még az idén tervezzük egy újabb budapesti, és több vidéki üzlet megnyitását. Szeptemberben várhatóan a budai Mammut bevásárlóközpontban, valamint Pécsen nyílik bolt. Az ügyvezető igazgatója a Napi.hu kérdésére a múlt heti boltavatáson azt mondta: bár lesz eMag-üzlet a Mammutban, a többi egységnél nem feltétlenül a bevásárlóközpontokba tartanak, mert azok telítettek. Inkább más lokációkban gondolkodnak.

80, 100, 300 milliárd

Várkonyi szerint a magyar kiskereskedőknek extraszolgáltatást kell nyújtaniuk annak érdekében, hogy felvegyék a versenyt a külföldi online áruházakkal. Minden raktáron lévő termékünk megrendelés esetén már másnap átvehető az üzletekben, ez azt jelenti, hogy a 18 óráig leadott rendeléseket már nyitáskor át lehet majd venni az üzletben, néhány hónapon belül napi több szállítást is tervezünk bevezetni, így ez akár napon belül is élvezhető funkcióvá válik majd - mondta Várkonyi.

Szintén pluszt jelent, hogy a eMag-boltokban történő vásárlások után a cég 30 napos elállást biztosít a vevőknek, így az offline vásárlásra is érvényesíthető az elállási jog. A cég nemcsak a műszaki cikkekre, hanem a különböző tartós fogyasztási cikkek, tartós élelmiszerek palettáját is szélesíteni fogja és ezekből a jövőben egyre nagyobb bevételt vár.

Az eMag és az Extreme Digital együttes árbevétele az ügyvezető szerint növekedni fog az idén, ehhez hozzájárulhatnak már az új üzletek. A két cég tavaly összesen 80-85 milliárd forintos bevételt hozott össze, az idén 100 milliárd forint a cél. A 100 milliárd forintos nagyságrend a műszaki cikkeket forgalmazó láncok közül a Media Markthoz van közel, utóbbi cég boltjainak árbevétele ugyanis 2018-ban meghaladta a 110 milliárd forintot. A páros számottevő növekedést tervez középtávon, az ügyvezető igazgató tavaly novemberben a Napi.hu-nak arról beszélt, hogy pár éven belül 300 milliárd forintos forgalomra számítanak.

Hibrid példa

Az, hogy az eMag az online áruház mellett a fizikai üzletek felé nyitott nem meglepő, mert a cégcsoport másik tagja, az Extreme Digital már évek óta alkalmazza ezt a hibrid megoldást.

Ennek a lényege, hogy vannak egy offline fizikai egységek, ahol át lehet venni a terméket, termékeket. Várkonyi korábban a fizikai üzletekről korábban azt mondta, hogy a magyar vásárlók nagy része úgy szocializálódott, hogy ezeket boltnak tekinti, mi viszont inkább ügyfélszolgálatként, márkapontként tekintenek rájuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Susala, 2020.06.24 21:11

Ez a cím eléggé félreérthető...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html