Új trend terjed Magyarországon - csak tavaly 70 ezren csatlakoztak

Tavaly közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult, mely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is.
Dzindzisz Sztefan, 2018. január 30. kedd, 10:33

"Immár 5 éve folyamatosan és meredeken növekszik az egyéni vállalkozások száma Magyarországon, ezzel mára az egyik legnépszerűbb gazdasági formává nőtte ki magát" - mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Egészen pontosan 69127 egyéni vállalkozást jegyeztek be 2017-ben Magyarországon, amely 20 százalékkal magasabb, mint a 2016-os érték, és több mint duplája a 2012-es bejegyzési értéknek. Az induló egyéni vállalkozások száma nemcsak önmagában nézve magas, hanem más gazdasági formákhoz képest is. 2017-ben például több mint 2,5-szer több egyéni vállalkozás indult, mint az összes többi cégformában történő alapítások együttesen.

"Az egyéni vállalkozások felfutása egyrészt a többi gazdasági formára ható szigorító tényezőnek köszönhető, másrészt az új adózási formák is erősen hatottak az egyéni vállalkozások növekedésére" - mondja az Opten szakértője. 2012 óta gyakorlatilag folyamatosan szigorodnak a cégjogi szabályok a cégbíróságra bejelentett vállalkozások esetében, míg az egyéni vállalkozások továbbra is viszonylag alacsony adminisztrációs szint mellet tudtak és tudnak működni. A kata bevezetése is komoly hatással volt az egyéni vállalkozók számának növekedésére. A kisadózó vállalkozások tételes adója számos cégnek, egyéni vállalkozásnak is ideális adózási forma, és pont emiatt döntött sok magánszemély is egyéni vállalkozás indításán. A magas egyéni vállalkozási szám annak is köszönhető, hogy sokan az egyéni vállalkozásukat cégeikkel párhuzamosan működtetik, ezzel is szélesítve az adóoptimalizálási lehetőségeket.

IparágCégek Egyéni vállalkozók Ev/cég
OKTATÁS10 63329 5912,78
PÉNZÜGYI, BIZTOSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG12 42625 8032,08
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT13 35425 5071,91
MŰVÉSZET, SZÓRAKOZTATÁS, SZABADIDŐ10 85115 2411,4
SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS17 45019 1161,1
ADMINISZTRATÍV ÉS SZOLGÁLTATÁST TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉG30 26227 7780,92
ÉPÍTŐIPAR49 23744 0220,89
HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS20 29617 1850,85
SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG86 86068 2100,79
INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ32 88621 8820,67
SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS, VENDÉGLÁTÁS24 93616 2350,65
FELDOLGOZÓIPAR42 74421 9240,51
KERESKEDELEM, GÉPJÁRMŰJAVÍTÁS121 21660 6860,5
VÍZELLÁTÁS: SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE, KEZELÉSE, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS2 0114580,23
INGATLANÜGYLETEK41 6295 7460,14
BÁNYÁSZAT, KŐFEJTÉS564350,06
VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS1 891290,02
KÖZIGAZGATÁS, VÉDELEM: KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS27400
Forrás: Opten

Az egyéni vállalkozások száma jelenleg már több mint 450 ezer, amely érték már erősen közelíti a cégek számát. A tendenciát nézve pedig 1-2 éven belül az egyéni vállalkozások száma meg is haladhatja a cégek számát, hiszen az egyéni vállalkozások száma erősen növekedik, míg a cégek száma évek óta csökkenőben van. (Egyre kevesebb a kínai cég Magyarországon.)

Az egyéni vállalkozások magas száma ugyanakkor makrogazdasági szinten érdekes kérdéseket vet fel az Opten szerint. Kétségtelen, hogy az egyszerűsített adminisztráció és az alacsony költségszint gazdaságösztönző hatású lehet, ugyanakkor pont ez jelenti a veszélyforrást is. A transzparencia alacsony szintje, az alacsony tőkeellátottság és az esetleges adóoptimalizálási hatások rossz esetben bizonytalanságot is vihetnek a gazdaságba, különösen ekkora volumennél.

Az egyéni vállalkozók ugyanakkor távolról sem jelentenek homogén halmazt, számos megbízható és nagy múlttal rendelkező egyéni vállalkozó is működik hazánkban. Természetesen a mikro méretű egyéni vállalkozások száma a legmagasabb, de ezek mellett például jelenleg is több mint 500 olyan egyén vállalkozó működik, amelynek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot.

Fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK