Újabb 3 milliárd jut a beszállítóknak

Mintegy hárommilliárd forint kerettel folytatódik idén a kormány beszállítófejlesztési programja, amellyel a hazai kis- és középvállalkozókat segítik - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedd reggel az M1-en.
Dzindzisz Sztefan, 2019. január 22. kedd, 10:26
Fotó: Napi.hu

Az államtitkár elmondta, a program 2017-ben indult, azzal a céllal, hogy a nagyvállalatok segítsék a hazai kis- és középvállalatokat a modern piaci körülmények között szükséges készségek, szaktudás elsajátításában.

Eddig a beszállítófejlesztési programban 75 ipari termelő vállalkozás - 3 nagy integrátor, 72 kis- és közepes vállalkozás - kapott támogatást, ebből tavaly 26 vállalkozásnak 2,5 milliárd forint támogatást ítéltek meg, ezzel mintegy 4,5 milliárd forint fejlesztés valósul meg - írja az MTI.

Az államtitkár példaként a Karsai Holding Zrt.-t hozta, amely összeállt öt beszállítójával, s közösen egy saját visszapillantó tükröt terveztek, illetve gyártanak a nagy járműipari vállalatok számára.

HOZZÁSZÓLÁSOK