Olyan fagyizó nyílt Budapesten, amelyhez hasonló még nem volt

Megnyitotta kapuit az első budapesti Magnum Pleasure Store, ahol immár mindenki maga, a saját ízlése szerint állíthatja össze hűsítő desszertjét és a legkülönbözőbb szóratok és öntetek, illetve csokoládébevonatok közül válogatva alkothatja meg saját Magnum jégkrémjüket - olvasható a márka tulajdonosa, az Unilever közleményében.
K. Kiss Gergely, 2019. június 7. péntek, 10:33
Fotó: AFP

Az idei szezonban Közép-Európában kizárólag Budapesten elérhető pop-up üzlet  május 31-én nyitotta meg kapuit az Allee bevásárlóközpontban és egészen szeptember végéig lesz nyitva.

Az üzletben a Magnum márkánál megszokott alapanyagokkal - a vanília jégkrém esetében például madagaszkári vaníliával - találkozhatunk, míg a csokoládé bevonat kakaója fenntartható forrásból származik. A Magnum Pleasure Store koncepciója Párizsban született meg 2012-ben, azóta szerte a világban számos nagyvárosban, így például New Yorkban, Londonban és Szingapúrban is megjelent - emlékeztet a cég.

A koncepció megalkotói egy gasztronómiai élményközpontot álmodtak meg, a kínálat kialakításakor három szempontot vettek figyelembe. Egyrészt a lehető legszélesebb réteg számára igyekeztek ízeket válogatni, hogy például a savanykás gyümölcsök kedvelői ugyanúgy megtalálhassák a számításukat, mint a kifejezetten édesszájúak. Ezen felül beemelték a kínálatba a kombinációkra lehetőséget adó ízeket - például a kandírozott narancs és az étcsokoládé párosát -, és nem utolsósorban küllemre is érdekes összetevőket válogattak, így akár csokoládés gabonagolyóval vagy liofilizált málnával és eperrel is egyedibbé tehetők a jégkrémek.

A vendégek összesen 13-féle szórat, háromféle csokoládé bevonat - fehér-, tej és étcsokoládé - közül válogathatnak. Az üzlet ízkínálata a nyár folyamán folyamatosan változni fog.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lordofearth, 2019.06.07 12:06

Yeeeaaahhhhh! Ez a megoldás az albán fagyizók ellen...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html