Rendkívül intenzív ügyfélszerzési stratégiával tört előre a posta az e-kereskedelmi piacon az elmúlt 2-2,5 évben és óriási tömegben csábította el a webáruházakat a futárcégektől - mondta a Napi.hu-nak Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője.

A postánál az ügyfélszám növelése volt az elsődleges cél, ezért jelentősen csökkentették az online kiszállítások árait, s gyakran csak minimális összegekkel licitáltak alá a futárszolgálatok körében elérhető legalacsonyabb áraknak. Ezt az offenzívát azonban sem a kapacitások, sem az emberi erőforrások növelésével nem követte le az állami cég. (Sőt, a legutóbbi hírek szerint a postás már hiányszakmának számít - a szerk.)

Mindez visszaütött az idei karácsonyi szezonban: a digitális rendelések jelentős megugrása miatt rengeteg online vásárolt csomag akadt el, számtalan küldeménynek veszett nyoma hetekre, sok esetben még a november végi Black Friday akciók alatt rendelt termékeket sem sikerült karácsonyig kiszállítani a beszámolók alapján.

A szakember szerint, a logisztikai káoszt követően a Magyar Posta előnye hátrányba fordult: nagyon sok ügyfél, amelyeket a társaság 2015/16-ban elcsábított, szépen visszapártolt a konkurenciához. A folyamat már karácsony táján elkezdődött, sok webáruház S.O.S. jelleggel átszerződött valamelyik csomagküldő céghez, az idei év elejétől pedig újabb szerződések tömegét bukta el a posta. Az üzletágvezető adatokkal nem kívánta értesüléseit alátámasztani, a témát ugyanis márciusban megjelenő logisztikai jelentésükben részletezik.

Az állami óriás cáfolta a hírt

A Magyar Posta kommunikációs osztálya szerint nem igazak azok a piaci és sajtóinformációk, miszerint a posta ügyfelei érezhető mértékben szerződést bontottak volna a társasággal. Voltak olyan kisebb webáruházak, akik partnert váltottak és voltak, amelyek 2017-ben szerződtek a Magyar Postával. A csomaglogisztikai területen a vállalattal szerződött nagy ügyfelek továbbra is a postát - vagy mások mellett a postát is - választják partnernek - fogalmaztak.

Katasztrófa után magasabb elvárások

A nagy év végi kiszállítási káosz következményeként azonban mostanra tisztulni látszik a piac, mivel sokan megégették magukat - főleg a postával, de egyes futárcégekkel is -, háttérbe szorult a korábban jellemző "filléreskedés". Madar Norbert szerint, a kereskedőknek muszáj elfogadni, hogy a minőségi kiszállításért mélyebben kell a pénztárcába nyúlni. Ráadásul az árverseny és a marketingcélok miatt, még arra sincs túl nagy mozgásterük, hogy a pluszköltségeket a fogyasztókra hárítsák.

Az e-kereskedelemben növekszik a logisztikához kapcsolódó úgynevezett értéknövelt szolgáltatások jelentősége. Ezek keretében, például az időponti vállalások mellett napi szintű az adminisztráció a futárcég és a webáruház között, van kijelölt kapcsolattartó, a kereskedő telefonon tudja hívni a futárt, valamint online térképen nyomon lehet követni, hogy éppen hol tart a csomag.

Madar úgy látja, az elvárások egyre magasabbak lesznek, s azok a szolgáltatók kerülnek előnybe, ahol a partnerség gördülékeny és számos eszközzel kizárják a 2016 decemberihez hasonló fennakadásokat.

Eközben a postánál nem ért véget a hajsza

A Napi.hu is hallott olyan munkavállalói beszámolókról, amelyek szerint a Magyar Postánál - a kapacitásszűke ellenére - továbbra is jellemző az ügyfélszerzési kényszer. A vállalatnál hasonló jellegű volumenverseny zajlik, mint amelyet a 2000-es évek hitelpiaci boomja idején a bankoknál lehetett tapasztalni.

A munkahelyiterror blog híre szerint például a postahivatali dolgozókon folyamatosan számon kérik a borítékok, bélyegek, sorsjegyek, biztosítások eladott mennyiségét. "A postai munka lényege a termékek eladása, más nem számít. Ha nincs meg az "üzleti terv", jön a fenyegetés" - olvasható a bejegyzésben.

A minél több üzletkötés érdekében még a munkaügyi előírásokat is megszegik: van olyan hivatal, ahol nem engedélyezett az ebédszünet sem, másutt csak minimum 6 órányi munka után szabad étkezni. Az érintett dolgozó folyamatos megfigyelés alatt állt, főnöke pedig brutális hangnemben kérte számon az eredményeket.

A Magyar Posta hamar reagált a cikkben leírtakra: a társaság szerint nem érkezett panasz, ennek ellenére elrendelték az ügy kivizsgálását. "A munkaközi szünetek kiadása megfelel a jogszabályban foglaltaknak. Ha a beosztás szerinti napi munkaidő, vagy a beosztástól eltérő rendkívüli munkavégzés időtartama a hat órát meghaladja húsz perc, ha a kilenc órát meghaladja, további huszonöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani a munkavégzés megszakításával" - írta a posta, már szinte menetrendszerű cáfolatában.