Joe Biden amerikai elnök döntése az afganisztáni kivonulásról, hasonlóan elődei lépéseihez az elmúlt két évtizedeben belpolitikai megfontolásokon alapult – véli Edward Luce, a Financial Times Egyesült Államokkal foglalkozó publicistája. Az USA katonai erőinek kivonásával bezárult egy kör, ami a 2001-es bevonulással kezdődött. Akkor az volt a cél, hogy a tálib rezsim megbuktatásával megfosszák az al-Kaida terrorszervezetet afganisztáni bázisaitól, most pedig visszatértek azok, akik akkor segítették terrorista barátaikat.

Kevés olyan amerikai akció volt, amely több életet és pénzt követelt, mint ez a húszéves kaland, és jó lenne abban bízni, hogy az amerikai politikai elit, amelynek mindkét pártja sáros a bukásban, tanulni fog a kudarcból. Az USA ugyan visszavonult ebből a „soha véget nem érő” háborúból, de a zűrzavar folytatódni fog. Nagyon hamar ki fog derülni, milyen hatással jár a tálibok visszatérése a hatalomba.

Az Egyesült Államok politikai kultúrájának alapvető jellemzője, hogy mindent fekete-fehérben lát. Ez tükröződött abban, ahogy a világ a New York-i 9/11-es terrortámadásra reagált. A nemzetközi közvélemény két részre oszlott, az együttérzőkre és az örvendezőkre. Ez a fajta gondolkodás hasznos, amikor olyan ellenséggel kerül szembe az ország, mint a náci Németország vagy a Szovjetunió, ám egyébként a végletekben gondolkodás, nem igazán jó a külpolitikában – véli a brit üzleti lap cikkírója.

Rossz ösztönök

Az afganisztáni történet a legjobb bizonyíték arra, hogyan vezette tévútra az amerikai vezetőket a fekete-fehér gondolkodás. A 9/11 után az amerikai Republikánus Párt Irakot, a demokraták Afganisztánt szemelték ki olyan országnak, amelyet be kell vezetni a demokratikus államok közösségébe. Ennek pusztán belpolitikai okai voltak. A Demokrata Párt politikusai azért választották Afganisztánt, mert ott volt a bázisa Oszama bin Ladennek, a New York-i akció szellemi atyjának, a republikánusok úgy vélték, elmulasztották megdönteni Szaddám Huszeint 1991-ben, amit be kell pótolniuk.

Egyik ország sem volt olyan helyzetben, hogy azt lehetett volna róla feltételezni, hogy külső beavatkozással, katonai erővel újjá lehet építeni. Az ilyesmi tovább tart, mint két évtized és belső átalakulásnak kell lennie. George W. Bush bűnbakot csinált Szaddám Huszeinből, akinek – szemben az amerikaiak állításával - nem voltak tömegpusztító fegyverei és nem volt köze az al-Kaidához. A 2003-as iraki háborúval, ami a felelőtlen óriás háborúja volt, nagyobb kárt okozott az USA globális megítélésnek, mint Donald Trump négy év elnöki tevékenységével.

Kép: Reuters

Tovább a lejtőn

Barack Obama 2009-ben 110 ezer főre emelte az amerikai katonaság létszámát Afganisztánban, azzal az ígérettel, hogy két-három éven belül rendezik az ottani viszonyokat. Ezt a döntést és hazai megfontolások indokolták, egyrészt az, hogy Afganisztán nem Irak, másrészt az, hogy 2012-re, Obama újraválasztási kampányára eredménye lesz az erőfeszítésnek. Tucatszám hangzottak el a Fehér Házban tájékoztatók az afgán hadsereg kiképzéséről, miközben senki sem kérdezte, hogy a tálibokat kik készítik fel a harca.

Trump afgán politikájának egyetlen pozitívuma az volt, hogy mentes volt a képmutatástól. A volt elnök világossá tette, hogy magasról tesz rá, ki van hatalmon az országban. Azzal, hogy a tálibokkal a hivatalban lévő kormány háta mögött tárgyalt és állapodott meg a 2021. májusi kivonulásról, aláásta annak minden legitimitását, és hatalmát. Biden folytatta Trump forgatókönyvének megvalósítását annyi különbséggel, hogy négy hónappal eltolta a kivonulást. Arra hivatkozik, hogy nem volt esély a békére Afganisztánban, hiába maradtak volna ott az amerikai csapatok, de talán a rendezett kivonulás és a kaotikus távozás között lett volna még néhány forgatókönyv.

A tragédia az FT cikkírója szerint, hogy a történet Amerika visszavonulása után folytatódni fog. Lehet, hogy az afganisztáni bizonytalanság átterjed Pakisztánra, amely a legjelentősebb olyan állam, amely esélyes az összeomlásra. Biden teljesítette az afganisztáni háború befejezésére vonatkozó választási ígéretét, amivel útjára indított több száz ezer menekültek Európa felé és engedett hatalomra kerülni egy szélsőséges rendszert, amely az egész térségben inspirálhatja a radikálisokat. Ebbe a káoszba nyilván újra bele fognak keveredni: az amerikai elnökök jönnek és mennek, de a geopolitikának megvan saját logikája.