A katonaság egyes egységei szombattól foglalják el állomáshelyeiket az érintett területeken, hogy segítsenek a tűzoltásban, együttműködve a közbiztonsági szervekkel és a környezetvédelmi hivatalokkal - olvasható Jair Bolsonaro elnöki rendeletében.

Bolsonaro korábban az esőerdők védelmét a brazil gazdasági fejlődés - bányászat, földművelés, fakitermelés - akadályaként emlegette, amivel nemzetközi, környezetvédelmi bírálatok sorát vonta magára.

Pénteken telefonon beszélt vele Donald Trump amerikai elnök, felajánlva országa segítségét a "tűzharcban" - írja az atv.hu.

Ugyancsak pénteki fejlemény, hogy a brazil kormány "diplomáciai offenzívát" indított: külképviseleteinek 12 oldalas körlevelet küldött statisztikákkal, és meghagyta diplomatáinak, hogy az adatok alapján érveljenek esőerdőügyben.

Az esőerdőtüzekről érkező hírek miatt világszerte tüntettek a brazil kormány ellen pénteken az AFP szerint - vélhetően ez is közre játszott a brazil elnök döntéséhez. A legfrissebb hivatalos adatok szerint 76 720 erdőtüzet jegyeztek fel Brazíliában csak ebben az évben, ami 2013 óta a legmagasabb szám. Ennek több mint fele az amazóniai esőerdőkben volt.