Úgy tűnik, nem fékezi meg a német kiskereskedelmet sem a magas infláció, sem a globális logisztikai problémák.

A novemberi és a decemberi hónap ugyanis kirobbanóan erősnek ígérkezik: csak az év utolsó két hónapjában akár 2 százalékkal - közel 112 milliárd euróra- emelkedhetnek a kiskereskedelmi boltok bevételei. Tavaly ez a szám még a 110 milliárd eurót sem érte el, 2018-ban pedig a 100 milliárdot sem - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A lap szerint a vásárlók nagy része a karácsonyi ajándékokat már októberben elkezdte beszerezni, sok játékbolt és szórakoztató elektronikai cikket árusító üzlet például már igen nyereséges októbert tudhat maga mögött.

Tavaly, még az úgynevezett "lockdown light" idején a forgalom 30 százalékkal zuhant be, de várhatóan a szigorú szabályok ellenére, most nem korlátozzák a kiskereskedelmet.

Ausztriához hasonlóan Németországban is szigorodtak ugyanis a koronavírus megfékezése érdekében meghozott intézkedések. Szászországban például mától érvényes a 2G-szabály, tehát csak azok mehetnek éttermekbe vagy szállodába, akik oltottak vagy átestek a betegségen.

Az idei év utolsó két hónapja még fontosabb, mint az előző években. A tavalyi bevételkiesést ugyanis most próbálják sokan bepótolni. Az ilyenkor nagy forgalmat lebonyolító ágak - mint a játékkereskedők vagy az ékszerészek- éves forgalmuk több mint egyötödét novemberben és decemberben bonyolítják le.