Az Európai Bizottság a jövő héten mutatja be „Az energiarendszer digitalizálása” nevű cselekvési tervét, amely teljes európai áramhálózat fejlesztését célozza meg. A Bloomberg által látott dokumentumtervezet szerint az évtized végéig 565 milliárd eurós (230 ezer milliárd forintos) infrastrukturális beruházást hajtanak végre a zöld tervek megvalósítása és az Oroszországtól való függőség megszüntetése érdekében.

A javaslat értelmében a blokk 2024-től kezdődően elő kívánja mozdítani a villamosenergia-felhasználásra vonatkozó adatok megosztását, hogy elősegítse a régió energiapiacainak rugalmasságát, például azáltal, hogy lehetővé teszi a napelemek és az elektromos járművek számára, hogy energiát tápláljanak vissza a hálózatba.

A régiónak 2027-ig minden kereskedelmi és középület tetejére, 2029-ig pedig minden új lakóépületre napelemeket kell telepítenie. A dokumentum emellett 10 millió hőszivattyú telepítését szorgalmazza a következő 5 évben, és 2030-ig 30 millió kibocsátásmentes járművet kell forgalomba helyezni. Ezekhez támogatási programokat is indítanak.

Az orosz gázkorlátozás riadót fújt az EU-ban

„Az ukrajnai orosz invázió és a jelenlegi magas energiaárak csak fokozták annak szükségességét és gyorsaságát, hogy az EU növelje mind az orosz fosszilis tüzelőanyag-importtól való függetlenségét, mind pedig stratégiai szuverenitását és biztonságát a digitális energiarendszer megteremtése terén” – áll a még tárgyalandó cselekvési tervben.

Mivel Oroszország megszorította a gázszállításokat, és az erőművek leállása tovább csökkentette az ellátást, a nagykereskedelmi energiaárak az elmúlt öt év során a szezonális átlag több mint tízszeresére emelkedtek. A Gazprom pedig jó eséllyel teljesen leállíthatja majd az európai gázexportját.

A terv az EU által az orosz gázról való leválást és a megújuló energiára való átállást gyorsítaná fel. Ehhez pedig elengedhetetlen a teljes energiahálózat digitalizációja: mivel a régió energiaigénye növekszik, rugalmasabb energiahálózatra lesz szükség, amely alkalmazkodik az időjárás függvényében változó nap- és szélerőművekhez, ugyanakkor oda irányítja a villamos energiát, ahol arra a legnagyobb szükség van a blokkban.

Jön az energiaárkorlátozási kísérlet, a lakosság támogatása is

A Bizottság szeptember 28-án egy olyan dokumentumot is közzé fog tenni, amely részletesen ismerteti az energiapiacok volatilitásának enyhítését és a kereskedési volumen növelését célzó lépéseket, miután az emelkedő árak miatt az árrésfelhívások száma egyre nagyobb lett, emellett az uniós diplomaták szerint a blokk az üzemanyagárak csökkentése érdekében is hozhat intézkedéseket. 

Az energiaügyi miniszterek a tervek szerint szeptember 30-án vitatják meg az alacsony költségű energiatermelőkre kivetett váratlan veszteségek utáni adó kivetésére és a villamos energia iránti kereslet csökkentésére irányuló javaslatokat, különösen a csúcsidőszakokban. Az Európai Bizottság a befolyt többletbevételből a rászoruló háztartások, a kisebb vállalkozások rezsikiadásait támogatná közvetlenül.

A hálózat kiberbiztonsági kockázatokkal szembeni védelme érdekében a Bizottság javaslatot fog tenni a hidrogén- és gázinfrastruktúrát fenyegető veszélyekkel foglalkozó rendeletre, bár erre vonatkozóan nem adnak meg konkrét ütemtervet.

Tájékoztatás

A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.