Miután a kereszténydemokrata Hölvényi György kivételével a magyar kormánypárti képviselők március elején kiléptek az Európai Néppárt (EPP) frakciójából, s a függetlenek közé ültek, elveszítették tisztségeiket és tagságukat minden parlamenti testületben. Egyedül Járóka Lívia őrizhette meg EP-alelnöki címét, mivel őt a plenáris ülésen választották meg.

A fideszesek által hátrahagyott 12 szakbizottsági és egyéb pozíció a néppárti frakciót illeti meg, az EPP-ben már meg is kezdődött a jelölési folyamat ezeknek a pozícióknak és posztoknak a betöltésére - írja a Népszava. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője arról tájékoztatta a napilapot, hogy ezzel egy időben a Fidesz európai parlamenti delegációja kezdeményezni fogja az elnöknél, hogy "módosítsák a frakciók között a bizottsági helyek elosztására vonatkozó megállapodást, hogy ezzel a 12 fideszes EP-képviselő is rendelkezzen függetlenként bizottsági tagsággal".

QP | Quality Placement

Egy néppárti forrás szerint az EPP nem ellenezné egyes szakbizottságok létszámának a növelését annak érdekében, hogy a fideszeseknek is jusson hely. A szocialisták, a liberálisok és a zöldpártiak nem nyilvánítottak véleményt. Mivel a parlamenti testületek vezetőségét eleve 2,5 évre választják, kilenc hónap múlva egyébként is újra kell osztani a szerepeket. A Népszava EP-s forrásai szerint leghamarabb akkor a Fidesz képviselői is bizottsági helyekhez juthatnának, feltéve, hogy még mindig függetlenként politizálnának.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.