Egy 1960-as születésű, 29 évig, 2012-ig tűzoltóként dolgozó nyugdíjegyeztetési kálváriájáról ír a 24.hu. Idén ugyan még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt, azonban a 2014 végéig érvényben lévő kedvezményszabály alapján ötévente egy év korkedvezményt kaphatott, így idén júliustól korhatár előtti ellátásra vált jogosulttá.

A nyugdíjfolyósítónál, illetve a bíróságon azt szerette volna korábban elérni, hogy minden, az állami tűzoltóságnál ledolgozott és szolgálati időként beszámított évére figyelembe vegyék a keresetét is a nyugdíjszámításnál. Ez elég kilátástalannak tűnt, ugyanis hiába állt állami alkalmazásban hat évről nem voltak meg a kifizetési adatok sem a NAV-nál, sem pedig a tűzoltóság jogutódjánál, a katasztrófavédelemnél.

QP | Quality Placement

Ezekre az évekre nem is vettek neki figyelembe keresetet a nyugdíj-adategyeztetésnél. A nyugdíjfolyósítónál simán kiszámították volna úgy az ellátását, mintha hat évig ingyen dolgozott volna. Mielőtt a bírósághoz fordult volna, a kormányhivatalnál próbálkozott - három év alatt három határozatot kapott, de mindegyik csak megerősítette, hogy hat évéről sehol nincsenek kereseti adatai.

A tűzoltó nem mondott le arról, hogy elismerjék hatévnyi munkavégzés keresetét a nyugdíjában, ezért utólag beszerezte a korábbi munkáltató (tűzoltóság) jogutódjától (katasztrófavédelem) a jövedelemigazolást. A bíróság azonban nem vette figyelembe ezt az igazolást.

Ezután döntött úgy, hogy a munkáltató helyett maga kutatja fel a szükséges iratokat. A PMKVI Váci Kirendeltség padlásán meg is találta az 1988-1992 októberéig terjedő időszak illetményszámfejtő kartonjait. Így igazolta a hiányzó hat évből három év tíz hónapig kapott bért a munkájáért. Csak ezt számították be, mert erről meglett az eredeti papír. Miután a maradék idő elismertetésére csak végeláthatatlan pereskedés kínált halvány esélyt, inkább visszavonta a keresetét, és kérte a korhatár előtti ellátás megállapítását. Elbukott több mint kétévi keresetet a nyugdíja kiszámításánál.

További részletek itt olvashatók.