Nőttek a fogyasztói árak szeptemberben is Németországban, 1993 decembere óta a legmagasabb szintre emelkedtek.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán azt közölte, hogy az egy évvel korábbihoz képest 4,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben az augusztusi 3,9 százalék után.

Január óta folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben emelkednek az árak Németországban, júliusban 3,8 százalékon, júniusban pedig még 2,7 százalékon állt a mutató. Tavaly szeptemberhez képest az árucikkek 6,1 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,5 százalékkal drágultak. A háztartási energia és az üzemanyagok ára 14,3 százalékkal emelkedett, az élelmiszerek pedig 4,9 százalékkal drágultak. Az előző hónaphoz képest stagnáltak a fogyasztói árak szeptemberben, csakúgy, mint augusztusban.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) ugyancsak 4,1 százalékkal nőtt az előző év szeptemberéhez képest, ami a 2008 júliusába mért 3,40 százalék óta a legnagyobb érték. A HICP augusztusban 3,4 százalék volt.