A kormány Gideon Szaár igazságügyi miniszter vezetésével folytatta a tanácskozást. Vasárnap reggel az ülés előtt antigéntesztet végeztek Naftali Bennetten a kormány többi tagjával együtt, és akkor negatívnak találták. Lánya fertőzöttsége nyomán PCR-teszttel ellenőrzik az eredményt, és amíg ki nem derül, hogy nem hordozza a vírust, elszigetelten, lányától elkülönítve kell maradnia.

Jifat Sasa-Bitton oktatási miniszter kislányáról is kiderült, hogy koronavírussal fertőződött, és ezért ő már el sem utazott a Golán-fennsíkon tartott kormányülésre, hanem házi karanténban várja a reggel elvégzett PCR-teszt eredményét.

Frissítés

A miniszterelnök PCR-tesztje a vasárnap esti közlés szerint negatív lett. A kormányfő mindazonáltal elővigyázatosságból egyelőre elszigeteltségben marad - közölte a hivatala. Bennett augusztus 20-án kapta meg a koronavírus elleni emlékeztető oltást.

Az izraeli közegészségügyi szolgálat vezetője, Saron Elrai-Price az országos szakértői kabinet ülésén az omikron vírusváltozat külföldi terjedését ismertette, és felhívta a figyelmet, hogy jelentős növekedést tapasztaltak Dél-Afrikában és New Yorkban a gyerekeknél a kórházi ellátást igénylő esetek számában.

A hatóságok megpróbálják megfékezni a vírus terjedését, és ezért új szabályokat vezettek be az oktatási rendszerben. Az erősen fertőzött "piros" vagy közepesen fertőzött "narancssárga" településeken a 7-12. osztályokban csak akkor tarthatnak a gyerekek részvételével tanítást, ha a tanulók legalább 70 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát. Ellenkező esetben át kell térniük a távoktatásra.

Izraelben a "közlekedési lámpás" besorolással minden település 0 és 10 közötti pontszámot kap több tényező alapján. A 10 000 lakosra jutó új fertőzések számát, a pozitív tesztek arányát, a fertőzés növekedésének ütemét és az új fertőzések számát súlyozzák. Ennek alapján "piros", "narancssárga", "sárga" vagy szinte fertőzésmentes, "zöld" jelet kapnak a városok és a falvak.