Nem lesz kötelező a koronavírus elleni oltást felvenni Ausztriában - döntött a Minisztertanács szerdán. Karoline Edtstadler (ÖVP) alkotmányügyi miniszter elmondta, az új fertőzöttek többnyire a vírus omikron változatától betegedtek meg, ezért a kötelező oltás tulajdonképpen már "nem indokolt".

Johannes Rauch (Zöldek) frissen kinevezett egészségügyi miniszter a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az oltási kötelezettség megszegését valójában már március közepétől kellett volna büntetni, de három hónap múlva újra összeülnek és megtárgyalják a következő lépéseket. Döntésük ugyanis egy szakértői jelentésen alapul, amely egyúttal egy újabb hullámra figyelmeztet.

Rauch azonban továbbra is kéri, hogy mindenki oltassa be magát, mivel nem tudni, hogy a vírus hogyan "viselkedik" a közeljövőben, de a kormány továbbra is a vakcinában látja a vírus elleni megfelelő védekezést.

Február eleje óta egyébként alig történt előrelépés az oltásban és ezen a kötelező védőoltás sem változtatott. Az Egészségügyi Minisztérium szerint jelenleg közel 1 millió felnőtt nincs beoltva. Bár a kötelező vakcinafelvétel által érintett felnőttek száma február eleje óta több mint 404 ezerrel csökkent, ez csak 60 765 olyan személyt tartalmaz, akik február óta további oltásokat kaptak.

Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, januárban a konzervatív-zöld szövetségi kormány megfelelő törvényjavaslatát a bécsi parlament a szükséges egyszerű többséggel elfogadta. 137 képviselő szavazott a törvény mellett, 33 ellene.